Baleset vagy betegség? Mutatjuk, mennyit jelent a biztosítás

A legtöbbször nem szeretünk arra gondolni, hogy a váratlan balesetek vagy betegségek akár minket is érinthetnek. Azonban egy váratlan szerencsétlenség bármikor bekövetkezhet és egy-egy ilyen esemény nemcsak lelki és fizikai gondokkal jár, hanem a legtöbbször anyagi következményekkel is.

Magyarországon 2021-ben 6210 sérülést okozó közúti baleset történt, a halálos kimenetelű szerencsétlenségek száma pedig 207 személyt érintett. Azonban ezek csak az utakon előfordult esetek. Balesetek rengeteg helyzetben bekövetkezhetnek, gondoljunk csak a háztartási balesetekre, a sportsérülésekre vagy a munkahelyi szerencsétlenségekre. A közhiedelemmel ellentétben a legtöbb baleset nem közúton, hanem otthon történik, legalábbis a biztosítók kárstatisztikája erre utal. Az otthoni munkavégzés elterjedése óta többet vagyunk otthon, így több baj érhet, a koronavírus első karanténja alatt mentősök panaszkodtak, hogy ennyi levágott ujjat még nem láttak addig.

A keringési rendszer betegségei, a különböző daganatok (a gége, a tüdő, a légcső, a hörgők, a vastagbél és a mell rákos megbetegedése a leggyakoribbak) és a légzőszervi problémák tartoznak amúgy itthon a vezető halálokok közé.  

Miben segíthet egy egészség- vagy balesetbiztosítás?

Természetesen a legfontosabb az óvatosság és az egészséges életmód, de a biztosítás megléte sem másodlagos. A szerencsétlenség bekövetkeztétől nem tud megvédeni a biztosító, de az anyagi következményektől igen.

A betegségek és a balesetek nemcsak a velük járó fájdalom, bizonytalanság és lelki problémák miatt kellemetlenek. Sokszor anyagi következményekkel is járnak, hiszen akár hónapokra is kieshetünk a munkából, ha sokáig tart a lábadozás. Azonban nem is kell ritka és súlyos betegség vagy baleset ahhoz, hogy anyagi károkat szenvedjünk. Gondoljunk csak egy sima lábtörésre! A lábtörés 6-8 hétig biztosan mankózást jelent. Ha olyan munkakörben dolgozunk, amihez szükség van a lábunkra, akkor ennyi időre betegszabadságra, majd pedig táppénzre kell mennünk. Ez azt jelenti, hogy a fizetésünk jelentősen le fog csökkeni a megszokotthoz képest. S ha esetleg azt gondoljuk, hogy feltesszük a gipszelt lábunkat és már dolgozunk is, jusson eszünkbe az egyszeri marketinges, akinek elrepedt a mutatóujja és hetekig nem tudott gépelni. Igen gyorsan kötött balesetbiztosítást, amikor megtudta, hogy havi 2 ezer forint nagyságrendű befizetésért a csontrepedésre 100 ezer forintot kapott volna, ha már a baleset előtt lett volna biztosítása.

A betegszabadság maximum 15 nap lehet évente. Ilyenkor a fizetésünk minimum 70 százalékát kapjuk meg, amelyet a munkáltató fizet ki. A pontos összeg a munkáltatótól függ, előfordulhat, hogy a munkahelyünk a fizetésünk 100 százalékát adja oda.

egészségbiztosítás, táppénz
Egy hosszabb betegség vagy baleset utáni lábadozás az anyagi helyzetünkre is súlyos hatással lehet. Fotó: Getty Images

Azonban 15 nap után a táppénz következik, és ekkor már csak a jövedelmünk naptári napra kiszámított átlagának 50-60 százalékát kapjuk kézhez. Nagyon sokan dolgoznak ma (egyéni) vállalkozóként, ők nem is biztos, hogy el tudnak menni betegállományba, hisz ha nem dolgoznak, kiesik a bevétel. A biztosító térítéséhez nem feltétlen kell betegállományba menni.

A fenti számok megmutatják, hogy a lábadozás időszaka alatt nem a megszokott, teljes fizetésünkkel számolhatunk, ráadásul sokszor plusz kiadásokkal is jár egy-egy betegség vagy baleset. Például előfordulhat, hogy szeretnénk elmenni egy magánegészségügyi kezelésre, gyógyszerekre van szükségünk, speciális diétát kell folytatnunk. Ha szeretnénk garantálni az anyagi biztonságunkat, akkor érdemes megnézni az egészség- és balesetbiztosításokat.

Így garantálhatjuk az anyagi védelmet

A baleset- és egészségbiztosítások anyagi védelmet biztosítanak a váratlan szerencsétlenségek esetére. De vajon melyik biztosítási típus mire való? Ebben a két típusban közös, hogy nem tartalmaznak megtakarítási elemet, vagyis csak akkor fizetnek, ha a szerződésben megállapított biztosítási események valamelyike bekövetkezik. A fő eltérés a biztosítási eseményekben keresendő.  

A balesetbiztosítás a balesetekből eredő műtétek, kórházi tartózkodás, égési sérülés, csonttörés, csontrepedés, baleseti halál vagy bármilyen balesetből eredő egészségkárosodás, rokkantság esetén fizet. A biztosítás pontos érvényességi köre attól függ, hogy milyen balesetbiztosítást választunk és mit tartalmaz a szerződésünk. Léteznek úgynevezett doboz termékek, amikor előre konfigurált csomagok közül választjuk ki a nekünk megfelelőt, általában ezek olcsóbbak. Mivel sokféle baleset esetén fizetnek, elég népszerű konstrukciók, térítésük sokkal magasabb, mint például egy hitelkártya mellé adott ajándék baleset-biztosításnak. Általában havi ezer forinttól márt elérhetők. Érdemes ezeket családi csomagban kötni, mert a családtagoknak már kedvezmények járnak. Ha magunk szeretnénk összeállítani a biztosítási csomagunkat, vagy például extrémsport-baleset esetén is szeretnénk térítést, akkor komolyabb fedezetek is elérhetők, az ezzel együtt járó magasabb díjakért.

Az egészségbiztosításoknak több fajtája van. A szolgáltatásfinanszírozó egészségbiztosítások a magánegészségügyben végeztetett vizsgálatokat, beavatkozásokat fizetik ki helyettünk. Az összegtérítéses egészségbiztosítások olyan biztosítási események után fizetnek fix összeget, mint a kórházi tartózkodás, kritikus betegségek diagnózisa, rokkantság vagy egy mandulaműtét stb. A kritikus betegségek külföldi gyógykezelésére érvényes egészségbiztosítások pedig az olyan súlyos egészségügyi problémák külföldi kezelését finanszírozzák, szervezik mint például a daganatos megbetegedések vagy a szív- és érrendszeri problémák. Természetesen ezeket a biztosítási típusokat kombinálni is lehet egymással.

A baleset- és az egészségbiztosítások kombinálhatók?

Természetesen nem csak egyféle biztosítási forma különböző típusai vegyíthetők egymással. Ha teljeskörű védelmet szeretnénk, akkor érdemes elgondolkodni az egészség- és a balesetbiztosítás összekapcsolásán. Fontos, hogy a biztosítások elemei sokszor átfedést mutatnak egymással és a biztosító akár jelentős kedvezményekkel is jutalmazhatja a kiegészítésképpen kötött új szerződésünket.

Szerencsére a legtöbb biztosítási termék rugalmas és teljesen az igényeinkhez szabható, hogy milyen szolgáltatásokat foglalunk bele a szerződésbe. Ne felejtsük el, hogy a biztosítások terén is igaz a mondás: nem mindig a legolcsóbb a legjobb választás! Akkor fogunk jól járni, ha csak azokért a szolgáltatásokért fizetünk, amire valóban szükségünk van.

A kockázati biztosítások közül az egyik legdrágább típust az életbiztosítások jelentik. Ezek a termékek bármilyen okú halál esetén kifizetik a biztosított után járó összeget a megjelölt kedvezményezetteknek. A baleset és egészségbiztosítások abban az esetben is jó alternatívaként szolgálhatnak, ha nem engedhetjük meg magunknak a drága életbiztosításokat, de szeretnénk egy biztosítási szerződéssel garantálni az anyagi stabilitásunkat.

Természetesen sokan összezavarodnak a rengeteg lehetőség és biztosítási elem láttán. Ha bizonytalannak érezzük magunkat, akkor érdemes segítséget keresnünk. A független alkuszok olyan szakemberek, akik nem állnak egyetlen biztosítótársaság alkalmazásában sem, és az összes elérhető terméket figyelembe véve segítenek kiválasztani a hozzánk illő megoldást. Fontos, hogy ez a szolgáltatás nem kerül pénzbe, az alkuszok a biztosítótársaságoktól kapnak jutalékot a munkájukért.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

A látási viszonyok javulnak. A délnyugati országrészben tovább csökken a felhőzet, de a határ közelében maradhatnak tartósan borult tájak, illetve napközben az északkeleti harmadban is befelhősödik az ég. Másutt az időszakosan megnövekvő, átmenetileg akár meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett általában többórás napsütés várható. Csapadék nem valószínű. Az északnyugati szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között várható. Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!