100-féle rovarral élünk együtt - legalább

Közel 100 különböző fajta bogárral, pókkal, százlábúval, atkával és egyéb apró élőlénnyel osztjuk meg az otthonunkat - derült ki egy amerikai vizsgálatból, mely során azt is megállapították, hogy szinte nincs is olyan helyisége az otthonunknak, ahol ne lennének ilyen "társbérlők".

"Nagyon sokan úgy gondolják, hogy ha sokat takarít valaki, azzal szinte steril környezetet hozhatunk létre" - mondta Matt Bertone entomológus, a North Carolina State University kutatója. "Azonban az otthonok igazi kis ökoszisztémának számítanak, melyekben rendkívül sok rovarféle található, többek között legyek, hangyák, pókok, százlábúak, atkák és egyéb lények. Ezek legtöbbje jóindulatú, semmilyen problémát nem okoz, sőt a legtöbbször észre sem vesszük őket."

Rovarok ebédre? A túlnépesedés és az elsivatagosodás egyaránt komoly problémát jelent a megfelelő mennyiségű élelmiszer megtermelésének szempontjából. Egy élelmes fiatalember szerint a megoldást az ízeltlábúak és csúszómászók jelenthetik. Jó étvágyat! Kattintson! A kutatási eredményeket természetesen árnyalja az, hogy a kutatásban nem társasházi lakásokat, hanem különálló kertes házakat vizsgáltak, összesen 50-et, az észak-karolinai Raleigh közelében. Úgy találták, hogy egy-egy otthonban átlagosan 100 különböző rovarféle él, de összesen közel 600 különböző fajt találtak. Az 554 vizsgált helyiségből mindössze öt olyan volt, amelyben semmilyen rovart nem találtak a szakemberek.

"Természetesen, nem minden vizsgált élőlény állandó lakó az otthonokban, nagyon sok olyan van, amelyik kívülről tévedt be a szobákba, vagy zöldségeken, vágott virágokon át jutott be. Ezek az apró lények nem alkalmazkodtak ahhoz, hogy bent túléljenek, ezért általában nagyon hamar el is pusztulnak" - tette hozzá a szakember.

Megdöbbentő, mennyi rovarral élünk együtt

Megdöbbentő, mennyi rovarral élünk együtt Bertone és társai szerint a rovarok nagy részétől egyáltalán nem kell tartanunk, semmilyen káros hatásuk nincs az életünkre. Maximum bosszantó lehet egy-egy pókháló. Ugyanakkor bizonyos rovarok jelenléte fokozhatja bizonyos betegségek rizikóját, például a poratkák súlyos allergiás rohamokat is okozhatnak, míg az ágyi poloskák csípése igen fájdalmas, viszkető lehet. A zavaró, és az egészségünket is veszélyeztető élősködők ellen azonban hatékony rovarirtó szereket lehet kapni.

A szakemberek mindenképpen szeretnék folytatni a kutatást, elsősorban arra kíváncsiak, hogy a rovarok hatnak-e valahogy ránk és az egészségünkre. "Lehetséges, hogy a rovarok fontos szerepet játszanak az otthonunk ökoszisztémájában, csak éppen mi nem tudunk erről? Esetleg olyan mikroorganizmusok élősködnek rajtuk, amelyek a mi egészségünkre is hatással vannak?" - fogalmazta meg Michelle Trautwein, a kutatás társszerzője.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!