Súlyos fertőzést terjeszthetnek a legyek – Mutatjuk, hogy készíthetsz hatékony házi légycsapdát

Számos kórokozót hordozhatnak és vihetnek rá az ételeinkre a legyek. Fontos tehát a megelőzés.

„A legyek gyakran érintkeznek szerves hulladékkal, trágyával, állati tetemekkel és ürülékkel, ezekről pedig mikroorganizmusok tapadhatnak a testükre és a lábaikra. Ha ezt követően élelmiszerre vagy munkafelületre szállnak, a kórokozók egy része oda is átkerülhet” – figyelmeztetett egyik Facebook-posztjában az élelmiszeripari trendekkel és kockázatfigyeléssel foglalkozó Rizikometer.

légy az ételen
Számos kórokozót hordozhatnak és vihetnek rá az ételeinkre a legyek. Fotó: Getty Images

Legyek által terjesztett betegségek

Ahogy a szakértők rámutattak, a legyek a szennyezett környezetből egyebek mellett a Salmonella, az E.coli, a Campylobacter vagy a Listeria monocytogenes nevű baktériumokat is átvihetik az élelmiszerekre. Ez persze nem azt jelenti, hogy minden, az ételünkre leszálló légy automatikusan megbetegedést okoz. Jobb azonban minden tőlünk telhetőt megtenni a bosszantó, repülő rovarok távoltartása érdekében.

Hogyan tartsuk távol a legyeket?

A legyek utálják a levendula, a borsmenta, a citromfű és a babérlevél illatát. Érdemes tehát ilyen növényeket tenni az ablakba, vagy ilyen illóolajokat csepegtetni a nyílászárókhoz. Az ecet szaga szintén taszítja a rovarokat, így az ablakpárkányok vagy a pultok ecetes áttörölése is sokat segíthet.

Ha mindez nem elég, vehetünk rovarcsapdákat, vagy akár készíthetünk házilag is. Hatékony lehet például a cukros víz, vagy az almaecet és egy csepp mosogatószer keveréke.

Alapszabály, hogy ne csak a rovarokat irtsuk, hanem szüntessük meg azokat a körülményeket is, amelyek vonzzák őket és elősegítik a szaporodásukat” – mutatott rá a Rizikometer.

Fontos, hogy a szemetest mindig tartsuk tisztán és lezárva, az ételmaradékokat ne hagyjuk elöl, a még elfogyasztani kívánt élelmiszereket pedig ne hagyjuk hosszabb ideig fedetlenül. De legalább ilyen fontos az is, hogy a koszos edényeket mielőbb elmosogassuk, a konyhai felületeket pedig rendszeresen tisztítsuk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült idő várható, foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Hazánk északkeleti felén késő estig, a Dunántúlon helyenként az éjszaka második felében élénkülhet meg olykor a keleti, északkeleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +1 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb, míg a magasabban fekvő helyeken, illetve a nagyvárosok belsejében kissé enyhébb lehet a reggel. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!