Szombat volt az év eddigi legmelegebb napja

Az elmúlt hétvége különösen forró volt. Így talán nem is ér minket akkora meglepetésként az Országos Meteorológiai Szolgálat bejelentése, miszerint július 23-a volt az idei év eddigi legmelegebb napja.

Július 23-án szombaton országos átlagban 38 és 39 Celsius-fok között alakultak a csúcsértékek, a középhőmérsékletek pedig – elsősorban az ország délkeleti felében – nagy területen meghaladták a 29-30 fokot – ismertette az Országos Meteorológiai Szolgálat. Kiskunfélegyházán és Hódmezővásárhelyen volt a legmelegebb . Ezeken a helyeken 41,5 fokig emelkedett a hőmérséklet, ezzel a napi melegrekord is megdőlt.

hőség, hőmérő, kánikula, extrém meleg, melegrekord, hőhullám
43 Celsius-fokot mutat egy utcai hőmérő a nagykanizsai Huszti téren július 23-án. Fotó: MTI/Varga György

Vasárnapra gyengült a hőség, és a hőmérsékletek már „jóval visszafogottabbak”, így a legmagasabb fokú figyelmeztetést jelző piros le is került a veszélyjelzési térképről. Ugyanakkor az ország nagy részén továbbra is elsőfokú, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok megyében pedig másodfokú figyelmeztetés van érvényben a hőség miatt.

A meteorológiai szolgálat közlése szerint a következő napokban várhatóan tovább mérséklődik a meleg , de azt teljesen nem fog megszűnni a kánikula. Felhívták a figyelmet továbbá arra, hogy az országos tisztifőorvos eredetileg szombat éjfélig elrendelt harmadfokú hőségriasztását kedd éjfélig meghosszabbította, így továbbra is a legmagasabb fokú hőségriasztás van érvényben.
Hogyan előzzük meg gyermekünk kiszáradását? Mit és mennyit igyon a gyerek? Milyen tünetek utalhatnak hőgutára? Hogyan tehetjük könnyebbé a kicsiknek a megterhelő, forró időszakot? Mutatjuk.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra