Békák is hullhatnak az égből (2018.04.11.)

Szaharai port hozott Magyarországra egy nagy kiterjedésű ciklon az elmúlt napokban. Az ilyen por vörösre festheti az esti eget és sáros esőt idézhet elő - mondta az InfoRádiónak Török László meteorológus.

Békaesőt is okozhatott volna ez az időjárási jelenség

Hétfő este több helyen is vöröslött az égbolt a naplementében Magyarország felett. Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint a jelenséget az okozza, hogy egy nagy méretű ciklon szaharai port szállít térségünk felé, emiatt a hajnali órákban és alkonyat idején az ég vörösebb árnyalatú.

Legutóbb március végén hullott sárga hó Oroszországban, Ukrajnában, Romániában és Bulgáriában, Kréta szigetén pedig egészen sárga volt a sivatagi portól a levegő. Török László meteorológus az InfoRádiónak elmondta, hogy a különleges látvány annak köszönhető, hogy Nyugat-Európa térségében egy nagy kiterjedésű ciklon örvénylik, amiből szaharai homok áramlik térségünkbe.

Kisebb állatokat is hullhatnak az égből

Ahol erősebb a szél, ott nemcsak homokszemcséket, hanem kisebb állatokat is hozhat magával. Itt persze rovarokra és bogarakra kell gondolni, de nagyon ritkán békák is kerülhetnek a levegőbe. Ilyenkor szokott békaeső esni, de azért ez elég ritka jelenség.

A meteorológus szerint a szél tehát felkapja a szemcséket, és elszállítja magasabb levegőrégióba, onnan juthatnak a Szaharától egészen messzire a részecskék, és a csapadékkal és más folyamatokkal együtt kihullanak a légkörből.

"Száraz időben az ég alját kicsit pirosabbra festheti a homok, ahogy megtöri a lenyugvó nap fényét" - mondta Török László.

Hazánkban ez nem okoz gondot

Hozzátette, hogy Magyarországon a levegőminőségben ez a folyamat nem okoz komolyabb változást. "Ha száraz időjárással járna együtt a jelenség, akkor a por nehezítené a légzést, és szemirritáló, légzőszerv-irritáló folyamatokat indíthatna be. De a mostani időjárási helyzetben nem erre számítunk, hanem inkább a csapadékos idő lesz a jellemző " - hangsúlyozta.

A szakértő hozzátette, hogy az erősebb széltől lehet vörös az ég alja, mivel Magyarország a nyugati szelek övében fekszik, tehát általában a légmozgás nyugati irányú. Ezért amikor napnyugtakor látjuk azt, hogy vörös az ég alja, akkor a tőlünk nyugatra eső területeken fújó erős szél felkapja a porszemcséket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!