Orvosmeteo: mutatjuk, hol csaphatnak le zivatarok

Változóan felhős és napsütéses időjárásra van kilátás az elkövetkező napok során. Fronhatás egyelőre nem várható.

Az erőteljes gomolyfelhő-képződés ellenére is több órára kisüthet ma a nap. Záporok, zivatarok elszórtan várhatóak, elsősorban a Dunántúl keleti felén és a Duna-Tisza közén. Élénk lesz az északi, északkeleti szél, zivatarok környezetében pedig erős lökések is előfordulhatnak – írja előrejelzésében a Kiderül, a Startlap meteorológiai oldala. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 29 fok között alakul, majd késő estére 15-20 fok közé hűl vissza a levegő.

Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, fronthatásra nem kell számítani. A napos időszakokban ugyanakkor erős lesz az UV-sugárzás. Emellett országszerte magas – esetenként nagyon magas – lehet a pázsitfűfélék pollenkoncentrációja a levegőben, ami az allergiások körében kellemetlen panaszokat okozhat. Viharok hatására ráadásul a nagyobb pollenszemek kisebb szemcsékre esnek szét, ezáltal belélegezve a tüdő mélyebb részeibe is eljutnak, és hevesebb reakciót váltanak ki a szervezetben. Allergiások és asztmások számára tehát mindenképpen javasolt, hogy zivatarok idején maradjanak zárt térben, csukott ablakok mellett.

Többfelé kialakulhatnak záporok

Szerdán főként a Dunántúlon lesznek olyan tájak, ahol felhősen indul a nap, helyenként zápor is előfordulhat. Délelőtt már azonban arrafelé is naposra fordul az idő a képződő gomolyfelhők mellett. Délután a délkeleti országrészben várható elszórtan zápor, zivatar. Az északi, északkeleti szél sokfelé megélénkül, zivatarok környezetében meg is erősödhet. A nappali csúcshőmérséklet 24 és 29 fok között alakul.

Csütörtök napos időre van kilátás a nappali gomolyfelhő-képződés mellett. Helyenként – legkisebb eséllyel az északi megyékben – kialakulhatnak záporok, zivatarok. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad. A hajnali 9-14 fokos minimumok után délutánra 25 és 30 fok közé melegszik fel a hőmérséklet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább csökken a felhőzet. A déli és nyugati megyékben maradnak tartósan felhős, borult részek, másutt derült vagy gyengén felhős, napos idő valószínű csapadék nélkül. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.A csúcshőmérséklet 8 és 13 fok között alakul. Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!