Orvosmeteo: kettős fronthatás és záporok hétfőn

A meleg- és hidegfrontra érzékenyek tünetei egyaránt felerősödhetnek.

Hétfőn napközben kettősfronti hatás dominál, ami miatt a fejfájás és a görcsös panaszok is felerősödhetnek napközben. A Kiderül előrejelzése szerint záporok is lecsaphatnak. 

Hétfő délelőtt északnyugat felől megvastagszik a felhőzet, ugyanakkor délelőtt keleten, délkeleten még több órás szűrt napsütés is lehet. Az érkező frontális csapadékzónából elszórt jelleggel valószínű gyenge eső, zápor. Késő délután északnyugat felől már felszakadozik, csökken a felhőtakaró. A déli, majd a Dunántúlon az északnyugati szél helyenként megélénkülhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között alakul, de északkeleten ennél hűvösebb idő valószínű. A déli tájakon és a Fertő térségében lesz a legenyhébb. Késő estére 3 és 8 fok közé hűl le a levegő.

fejfájás
A fejfájás és a görcsös panaszok is felerősödhetnek napközben. Fotó: Getty Images

Napközben kettős fronthatás dominál majd, ami miatt számos kellemetlen tünet felerősödhet. Sokakat gyötörhet fejfájás, migrén, és a görcsös panaszok is felerősödhetnek. Alvászavarok is kialakulhatnak, ami miatt napközben indokolatlanul fáradtak, szétszórtak lehetünk. A szelesebb területeken a hőérzet is alacsonyabb, ami miatt mindenképpen javasolt rétegesen öltözködni. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
plank
Életkorod alapján eddig kellene tudnod tartani a planket – Így teszteld az edzettségi szinted
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +6 °C

Általában kevés lesz a felhő, csupán, keleten, északkeleten maradhatnak még felhős körzetek. Csapadék már nem valószínű. Az északias szelet a nyugati határvidéken és északkeleten olykor élénk lökések kísérhetik. Késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap sem érvényesül fronthatás, továbbra is kedvező az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?