Orvosmeteo: hőségre és zivatarokra is készülnünk kell

Szaharai port, hőséget és jéggel érkező zivatarokat is tartogat a péntek. A melegfrontra érzékenyek kellemetlen panaszokat tapasztalhatnak.

A nap első felében a szaharai eredetű por szűrheti a napfényt. Nyugaton pedig a változó vastagságú felhőzet zavarhatja meg időnként a napsütést, néhol csapadék sem kizárt. Délutántól nyugat felől egyre jobban megnövekszik a felhőzet, és nő a csapadék kialakulási esélye is – főként a Nyugat-Dunántúlon kell záporra, zivatarra készülni.

két fiatal szőke hajú nő egy farmerkabátot tart a fele fölé az esőben
Hőségre és zivatarokra is készülnünk kell ma. Fotó: Getty Images

Többfelé megélénkül, olykor meg is erősödhet a délies szél. A zivatarok környezetében akár viharos lökések is előfordulhatnak. A legmelegebb délutáni órákban 32 és 37 Celsius-fok körüli értékeket mérhetünk. Hajnalban pedig 18 és 28 fok közé hűl le a levegő – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

A tájékoztatás szerint ma az északkeleti országrész kivételével nagy területen 25 fok felett, a középső országrészben és a Dél-Alföldön pedig 27 fok felett alakul a napi középhőmérséklet. Kora délelőttig a Dunántúlon alacsony a kritériumokat elérő veszélyes időjárási jelenség valószínűsége. Estétől a Dunántúlon, késő estétől pedig a középső országrészben is kialakulhatnak zivatarok, amelyekhez viharos szél, intenzív csapadék és kisebb méretű jég is társulhat. A nyugati, délnyugati határ közelében egy-egy intenzívebb zivatarra is van esély az esti, késő esti órákban.

2,2 fokot is mértek már ezen a napon

Az augusztus 29-én valaha mért legalacsonyabb hőmérsékletet, 2,2 Celsius-fokot 1980-ban jegyezték fel Szécsény településen. A csúcshőmérséklet napi rekordját pedig egy 1992-ben mért eredmény tartja, amikor 38,8 fokot mutattak a hőmérők Komáromban.

Panaszokat hoz a meleg levegő

Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint a szombati hidegfront előtt ma nagyon meleg levegő áramlik a Kárpát-medencébe. A melegfrontra érzékenyek kellemetlen tüneteket tapasztalhatnak. A légnyomás csökken.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +6 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőtakaró, a nap is kisüthet. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség eshet. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!