Ismét elromlik az idő (2019.04.16.)

A hét közepén átmenetileg visszatér a felhős, borús idő, a hosszú hétvégén azonban ismét barátságosabb arcát mutatja majd a természet. Ma éjszaka többfelé fagypont alá süllyedhet a hőmérséklet.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat ( OMSZ ) előrejelzése szerint túlnyomóan derült, napos időben lesz ma részünk. A levegő hőmérséklete napközben 14-18 Celsius-fokig emelkedik. Délutántól ugyanakkor egyre vastagabb felhőzet érkezik északkelet felől, de közben szakadozottá is válik. Késő este Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, hozzávetőleg a Salgótarján-Békéscsaba vonaltól északra fordulhat elő néhol gyenge eső, zápor. Az északias szél a Tiszántúlon élénk, az éjszaka első felében erős lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 2 és plusz 6 fok között alakul.

Virágzó cseresznyefa Somoskő közelében 2019. április 15-én
Virágzó cseresznyefa Somoskő közelében április 15-én. Fotó: MTI/Komka Péter

Szerdán napközben már nagyobbrészt erősen felhős időre számíthatunk, tartósabb napsütésben délelőtt a nyugati tájakon élőknek lesz részük. Keleten elszórtan, nyugaton néhol várható zápor, valamint elsősorban északkeleten megerősödhet az északkeleti, északi szél. A hőmérő higanyszála nappal 12-17 fokig kúszhat fel.

Csütörtöktől tisztulni kezd az ég, gomolyfelhők mellett többnyire már napos időre van kilátás, csupán délen lehetnek néhol záporok. Ami a hosszú hétvégét illeti, az előrejelzés szerint vasárnap és hétfőn alakulhat ki helyenként zápor, ezzel együtt számottevő csapadék nem várható. A nappali maximumok a melegebb területeken a 20 fokot is meghaladhatják, valamint éjszaka sem lesznek már fagyok.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
D-vitamin
Sokan rosszkor szedik a D-vitamint – ez az ideális időpont a szakértők szerint
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +27 °C
Minimum: +11 °C

Napos idő várható a kevés fátyol-, illetve a keleten képződő gomolyfelhők mellett, legfeljebb az északkeleti határszélre sodródhat be egy-egy gyenge csapadékgóc. A délire, délnyugatira forduló szelet a Nyugat-Dunántúlon kísérhetik élénk lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között várható. Továbbra is hidegfronti hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?