Orvosmeteorológia: az ország felében visszatér a tél

A hét második felére erős lehűlést tapasztalhatunk, főként az ország nyugati felén, ahol akár még hó is eshet.

A hét utolsó munkanapja nem kecsegtet szép hétvégével, ami az időjárást illeti: pénteken erősen felhős lesz az ég, és többfelé valószínű eső, zápor, zivatar, míg a Nyugat-Dunántúlon és a Bakonyban havas eső, hó is előfordulhat. Északkeleten legkisebb a csapadék esélye. Az északnyugatira, északira forduló szél sokfelé erős, viharos lesz. A minimum hőmérséklet 0 és +9 fok között valószínű, a csúcsérték az ország délnyugati, nyugati felén 2 és 9, másutt 10 és 19 fok között alakul, északkeleten lesz a legmelegebb – áll a Kiderül előrejelzésében. 

Téli táj deres fákkal.
A várható orvosmeteorológiai helyzet szerint az érzékenyebbeket megviselheti a lehűlés. Fotó: Getty Images

Orvosmeteorológia – nem a front okozza a tüneteket

A pénteki nap front nélkül indul, de az időjárásra érzékenyeknél a hőmérséklet és a légnyomás ingadozása, illetve a felhős, párásabb idő okozhat kellemetlen tüneteket. Felütheti a fejét

  • fáradékonyság;
  • ingerlékenység;
  • ízületi és reumás panaszok;

4 tipp a tünetek enyhítéséért

  • Ha kellemetlen tüneteket észlelsz, pihenj többet!
  • Kerüld a hirtelen fizikai megerőltetést! 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!