Mennyire veszélyes hely Rió?

Szuperbaktériumok, szennyezett víz és a zikavírus - többek között ezen egészségügyi kockázatokat említik leggyakrabban a riói olimpia kapcsán. Mennyire veszélyes a sportesemény a kilátogató turisták és olimpikonok számára?

Jóval a hivatalos nyitóünnepség előtt botrányok övezték a riói olimpiát: egymást érték a cikkek a rossz közbiztonságról, a sebtében összetákolt, alapvető elvárásokat nélkülöző olimpiai faluról és a főként oroszokat érintő doppingbotrányról. A sportolókon túl az oda látogató, több millió turistát is veszélyeztethetik ugyanakkor a rendkívül rossz egészségügyi-higiéniai körülmények, melyek egy részét a brazilok nagy igyekezete ellenére sem tudtak elhárítani. Az Index utánajárt, mely egészségügyi kockázatok minősülnek valóban reális veszélyforrásnak, és melyek azok, amiket csupán a szenzációhajhász média fújt fel.

1,73 milliárd adenovírus literenként, holott néhány ezer is sok

Ugyan a város külterületein hegyekben áll a szemét, mégsem ez jelenti a fő problémát, és a sokat emlegetett, antibiotikumokra rezisztens figyelmeztették az úszókat, hogy ha lehet, inkább ne tegyék fejüket a vízbe, és ne igyanak belőle. Az Associated Press hírügynökség 16 hónapig végzett vizsgálatokat Rio de Janeiro vizeivel, a sportlétesítmények mellett azokat a strandokat is mérték, ahol várhatóan turisták tömege megfordul majd.

Aggasztó állapotban van többek között az olimpiai evezős és vitorlás számoknak helyet biztosító, Rodrigo de Freitas lagúna. A 2015 márciusában levett mintákban literenként 1,73 milliárd adenovírust találtak, júniusban pedig már jóval kevesebbet, literenként 248 milliót. Ez azonban még mindig kiugróan magas érték, a kaliforniai vizekben már néhány ezer vírus literenként is aggodalmat kelt a helyi szakemberekben. Ezek az adenovírusok a vírusok viszonylag nagy családját jelentik, az embereket 57 fajta képes megfertőzni. Olyan betegségeket okoznak, mint gyomor-bélhurut, kötőhártya-gyulladás , hólyaghurut, légúti megbetegedések és bőrkiütések. Szerencsére csak kirívóan ritka esetekben halálos kimenetelűek, a legtöbb fertőzöttet azonban napokig ágyhoz kötik hasmenéssel, lázzal és köhögéssel.

A gyerekekre a rotavírus lehet veszélyes

2016 júniusában Copacabana strandján is végeztek vizsgálatokat, ahol a triatlont és a nyíltvízi úszószámokat rendezik. A strand vizében a kutatók riasztóan magas értéket mértek rotavírusból , literenként 7,22 milliót. Ez elsősorban a gyerekekre veszélyes, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becsült adatai szerint 2013-ban 215 ezer, öt év alatti gyerek halhatott bele rotavírusba. Felnőtteknél a legtöbbször tünetmentes a fertőzés lefolyása.

Rio strandjain veszélyes vírusok leselkednek a turistákra

Az elsődleges problémát viszont még mindig az adenovírusok jelentik, amelyek olyan nagy koncentrációban vannak jelen a helyi vizekben, hogy azok már nagyon beteggé tehetik az embert, ha lenyeli őket. Reális veszély még, hogy a külföldi országokból, főleg Dél-Amerikán kívülről érkező sportolók, turisták immunrendszere nincs felkészülve több kórokozóra, amire a helyiek igen.

Kína után itt a legfullasztóbb a levegő

Ráadásul nem csak a vízzel, a levegővel is komoly gondok vannak: a Reuters olimpiai helyszíneken elvégzett tesztjei szerint Rio de Janeiro levegője sokkal koszosabb, mint a hatóságok állítják. Az olimpiára egészséges levegőt ígértek, de ez nemcsak a Reuters, de a kormányzat saját elemzése szerint sem jött össze. A szálló por koncentrációja évek óta meghaladja a WHO által 2006-ban meghúzott egészségügyi határt, évente több ezer helyi hal bele a légszennyezettséggel összefüggő betegségekbe. Peking után Rio a második legszennyezettebb levegőjű olimpiai helyszín.

Az egyik legabszurdabb hír a riói olimpiai játékokkal kapcsolatban, hogy a szervezők azt javasolják a nyílt vízi versenyszámok résztvevőinek, vigyázzanak, hogy lehetőleg ne kerüljön víz a szájukba. Az alábbi cikkünkben már összefoglaltuk, mi várja a turistákat és sportolókat a riói vízpartokon!

Komoly félelmeket generált a zikavírus is annak ellenére, hogy a helyi hatóságok igyekeztek mindenkit megnyugtatni. Szentes Tamás országos tisztifőorvos egy korábbi sajtótájékoztatón hangsúlyozta: zikavírus miatt senkinek, sem versenyzőnek, sem szurkolónak nem kell távol maradnia a riói olimpiáról. Egyedül a várandós nőknek nem javasolta a kiutazást, mivel a zikavírus kisfejűséget (mikrokefáliát) és más agyi rendellenességeket okozhat a várandósság idején megfertőződött nők magzatainál. Ugyanezt az instrukciót adta ki az amerikai járványügyi hivatal (CDC) is, annyi kiegészítéssel: ha a kismamák mégis elutaznának Brazíliába, mindent tegyenek meg a szúnyogcsípések elkerüléséért, és használjanak óvszert, vagy egyáltalán ne szexeljenek. Ugyanez igaz a terhes nők párjaira is. Azoknál, akik gyereket terveznek, érdemes inkább várni az utazás után legalább nyolc hetet.

Forrás: Index

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra