Életmód
Okosgyógyszer
Alrovatok
Az egész család érdeke, hogy az ADHD-t felismerjék (2)
A figyelemhiányos hiperaktivitási zavar miatt nem csak a szétszórt, koncentrálni képtelen gyereknek gyűlik meg a baja a környezetével és a szüleivel, hanem felmenőik gyakran egymással is konfliktusba kerülnek a neveletlen csemete miatt. Pedig ezek a problémák megelőzhetők azzal, ha fölismerik a rosszalkodó gyerek lelki baját, és azt megfelelő terápiával kezelik.
A gerincpanaszok csak így kezelhetők
Sok gyötrelmet okozhatnak a gerincpanaszok, azt pedig senki nem várhatja, hogy a gondok pusztán az orvosok és a gyógyszerek miatt szűnjenek meg. A betegeknek terápiájukban aktívan részt kell venniük, csak így érhető el tényleges javulás. De mit tehetnek az érintettek a gyógyulás érdekében?
"Kiderülnek a hibás gyógyszerszedési szokások"
Az egészségügyi ismeretek bővítése, a betegek terápiában való aktív részvétele nagyon fontos, ezt kívánta segíteni az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete is, amikor életre hívta a Nekem szól! Egészségértés pályázatát. Ennek egészségügyi intézmények kategóriájában lett tavaly első helyezett az Országos Gerincgyógyászati Központ. Betegoktatási programjuk jelentősen segíti a pácienseket a gerincrendellenességek megértésében, a megelőzésben és a kiújulások csökkentésében.
"Miért pont én?" - ilyen az élet gerincbetegséggel
A gerincfájdalom hatással van az életminőségre, a munkahelyi teljesítményre, a közérzetre, mindez pedig visszafele is hat: a problémák miatti túlzott aggódás, a stressz, a mindennapi feszültség még inkább fokozza a betegek szenvedését. A pszichológia emiatt jön képbe a gerincpanaszok kapcsán is.
Veszélyes tudatlanság: nem ismerjük a limfómát
Noha a limfóma korántsem ritka betegség, rengeteg tévhit kering vele kapcsolatban. Egy 5000 fős kutatás eredménye például rámutat arra, hogy az emberek többsége valójában nem is tudja, miféle problémáról szó, ami az esetleges érintettség felismerését ugyanúgy nehezíti, mint ahogy a sikeres kezelést.
Kulcs a pohárban
Köztudott, hogy az emberek többsége nagyon kevés folyadékot iszik naponta, pedig az általában javasolt napi 2-3 liter víz elfogyasztásával nagyon sokat tehetünk szervezetünk, köztük a veséink egészségének megőrzéséért. Ahhoz, hogy szervezetünk egészséges működhessen, gondoskodnunk kell a megfelelő folyadékbevitelről.
Már nem halálos ítélet a rák
Fontos, hogy tisztában legyünk azzal, mennyire veszélyes betegség a rák, és tudjuk: kockázatát már az csökkentheti, ha egészségesen élünk. Az egyre hatékonyabb terápiák miatt kulcsfontosságúak a szűrővizsgálatok is, hiszen a kezelést ezeknek köszönhetően lehet a leghamarabb megkezdeni.
Kutatás nélkül nincs áttörés
A klinikai kutatások elengedhetetlenek ahhoz, hogy áttörést hozó új gyógyszereket lehessen kifejleszteni. Akik ezekben részt vesznek, nemcsak ebben segítenek, hanem egészségükért is mindent megtesznek. Egyszerűen azért, mert elsőként jutnak olyan terápiákhoz, amelyek nagy eséllyel teszik hatékonyabbá a betegségek kezelését.
Egyre több oltóanyag segíti a megelőzést (2)
Ma már a humán papillómavírus (HPV), a meningococcus baktérium és az influenzavírus ellen is lehet oltással védekezni, és rengeteget jelent mindhárom lehetőség. A HPV elleni vakcinákkal a méhnyakrák rizikóját lehet minimálisra csökkenteni, a járványos agyhártyagyulladás elleni védelemmel komoly tragédiákat lehet megelőzni. Az influenza elleni vakcinákkal nagy eséllyel olyan fertőzés kerülhető el, amely minimum kellemetlen, időseknél pedig végzetes is lehet.
Felnőttkori védőoltások: mire figyeljünk?
A védőoltásokat sokan a gyerekkorhoz kötik, pedig a vakcináció korántsem korlátozódik erre az életkorra: ma már a felnőtteket veszélyeztető fertőzések jó részével szemben is van hatásos védőoltás. Érdemes tudni, melyek azok az oltások, amelyeket érdemes beadatni, vagy amelyeket érdemes ismételni.
Magyar felfedezés segíthet a vesebetegeken
Magyar kutatók jöttek rá, hogy a vese akut szöveti károsodásának kivédését egy olyan receptor segítheti, amelyről korábban úgy gondolták, hogy elsődlegesen a tanulásban játszik szerepet. Gyógyszeres serkentése új kezelési lehetőséget jelenthet a nagy halálozással járó akut vesekárosodás kezelésében.
"Nem ciki közérthetően beszélni a beteggel"
Nagyjából minden második magyar embernek gondjai vannak az egészségértéssel, márpedig ennek hiányában mind a betegségek megelőzése, mind a már kialakult kórképek kezelése jóval nehezebb feladat. A Nekem Szól! Egészségértés Díj ezen kíván segíteni azáltal, hogy középpontba állítja a lakosság egészségügyi tájékoztatásában élen járó, valóban pozitív mintául szolgáló szereplőket.
Hazánk nagyobb részén erősen felhős vagy borult idő várható, és az ország nyugati felén, kétharmadán többfelé várható eső. Az északkeleti, keleti tájakon továbbra is szakadozottabb, vékonyabb lehet a felhőzet, arrafelé csapadék sem valószínű. Ahol kiszakad a felhőzet, párássá válhat a levegő, foltokban köd képződhet, melyből szitálás előfordulhat. Az északias szél néhol megélénkül. Késő este többnyire 3 és 9 fok között alakul a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +8 fok között valószínű, a legalacsonyabb értékeket az északi, északkeleti kevésbé felhős, hidegre hajlamos helyeken mérhetjük. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.