Az első jeleknél lépni kell!

Ugyan a mini-stroke után nem feltétlen érződnek azonnali, komoly tünetek, az intő jelekre figyelni kell. A kutatásokból kiderül, hogy az időben megkezdett kezelés egyértelműen segíti a későbbi tragédiák megelőzését.

Ki hajlamos a stroke-ra?

Annak hátterében, hogy a stroke előfordulási gyakorisága az életkor előrehaladásával nő, leginkább az áll, hogy kockázatát a szív egyes rendellenességei , például az infarktus és a ritmuszavar növelik, illetve háttérben gyakran áll érelmeszesedés miatt kialakuló érszűkület, ami idősebb korban értelemszerűen gyakoribb. Emellett a kockázatot az is növeli, hogy sokan nem veszik komolyan az első jeleket, és kivárják, míg komolyabb stroke jelentkezik.

A stroke után azonnal lépni kell, idős néni, öregkor, klimax, változókor, öregedés, menopauza, A stroke világnapja okosgyógyszer stroke sztrók szélütés pitvarfibrilláció agyi érbetegség
Stroke esetén a legfontosabb a gyors felismerés és kezelés

Erről korábban a kanadai Calgary Egyetem kutatói számoltak be, akiknek vizsgálatából kiderült, hogy sok olyan érintett, aki enyhe agyi érbetegségen, úgynevezett mini-stroke-on esett át, elmulasztja az orvoshoz fordulást és így a kezelés megkezdését amiatt, mert ugyan lett maradandó fogyatékossága, állapotát még jónak tartja.

Segít a stroke gyors felismerése

Súlyos esetekben az orvosok hatékony gyógyszerekkel, például szöveti plazminogén aktivátorokkal próbálják helyreállítani az agyi vérkeringést, de a kutatások már alátámasztották azt is, hogy ezek a készítmények egyes enyhe agyi érbetegségek, így például az átmeneti vérellátási zavarok esetében is sikerrel használhatók.

A kanadai egyetem kutatási eredménye szerint a kezelt páciensek 80 százalékkal kisebb eséllyel szenvedtek később súlyosabb sérülést. A kutatás tehát újból megerősítette azt: a mini-stroke és a stroke gyors felismerése és kezelése jelentősen csökkenti a kiújulás kockázatát, illetve javítja a betegség kimenetelét.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.