Kulcs a pohárban

Köztudott, hogy az emberek többsége nagyon kevés folyadékot iszik naponta, pedig az általában javasolt napi 2-3 liter víz elfogyasztásával nagyon sokat tehetünk szervezetünk, köztük a veséink egészségének megőrzéséért. Ahhoz, hogy szervezetünk egészséges működhessen, gondoskodnunk kell a megfelelő folyadékbevitelről.

Napi 2-3 liter folyadék segíti a megelőzést

Köztudott, hogy az emberek többsége nagyon kevés folyadékot iszik naponta, pedig az általában javasolt napi 2-3 liter víz elfogyasztásával nagyon sokat tehetünk szervezetünk, köztük a veséink egészségének megőrzéséért. Ahhoz, hogy szervezetünk egészséges működhessen, gondoskodnunk kell a megfelelő folyadékbevitelről.

A többség nem iszik elég vizet, vízfogyasztás, ivás, A vese világnapja okosgyógyszer vízfogyasztás vesebetegség veseelégtelenség víz
A emberek többsége nem iszik elég vizet

Ez érthető, hiszen víz a vérképződéstől kezdve az anyagcseréig számos életfunkciónkhoz szükséges. A folyadékhiány nagyon súlyos következményekkel jár: már 3 százalékos folyadékhiánynál is kárt szenvednek az anyagcsere-folyamatok, 10 százaléknál pedig már a vesék működése is leállhat, ami miatt káros anyagcseretermékek halmozódnak fel a vérben. Egy átlagos embernek napi 2-3 liter folyadékra van szüksége , elsősorban szénsavmentes víz formájában. Ha ez nem teljesül, akkor kezdetben fáradékonyság, fejfájás, dekoncentráltság, savtúltermelés jelentkezhet, hosszabb távon pedig a szívnek és a keringési rendszernek is árt mindez.

A többség nem iszik elég vizet

Ennek oka az, hogy a vízhiány akadályozza a megfelelő anyagcserét, ezáltal előkészítve az utat olyan súlyosabb betegségeknek, így például a magas vérnyomásnak, a diabétesznek és a vesebetegségnek. A megfelelő hidratáció rendkívül fontos, jó azonban tudni, hogy míg a megelőzés és a romló veseműködés kezdeti szakaszában fokozott folyadékbevitelre van szükség, addig a veseelégtelenség késői stádiumában ez az elv megfordul, mert a vese már nem tudja kiválasztani a megfelelő mennyiségű folyadékot, így a túlzott folyadékbevitel ártalmas lehet.

Mivel a veseelégtelenség a kezdetben tünetmentes, sajnos sok esetben a vesebetegséget csak akkor ismerik fel, amikor a vesék már nem képesek ellátni feladataikat, így leállnak és azonnali dialízisre van szükség.

Tízből egy ember érintett Kevesen tudják, de ma Magyarországon minden 10. embert érint valamilyen fokú vesezavar, és több mint 7000 beteg szorul rendszeres művesekezelésre. A vesebetegség első jele lehet többek között a vizesedés, a fáradékonyság, a fejfájás, a nehézlégzés, a bőrviszketés, a fogyás és a hányás is. A nehéz felismerhetőség miatt azonban kiemelten fontos a vesefunkciók rendszeres felülvizsgálata, mivel a korán felfedezett vesebetegség kezelhető, progressziója lassítható. A vesék működésének hatásfokát egy vérvétellel és egy vizeletvizsgálattal könnyen ellenőrizni lehet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
plank
Életkorod alapján eddig kellene tudnod tartani a planket – Így teszteld az edzettségi szinted
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +5 °C

Szakadozik, csökken a felhőzet, de a keleti harmadban még délután is számíthatunk erősen felhős tájakra. Reggel, délelőtt keleten néhol előfordulhat szemerkélő eső. Az északias szelet a nyugati határvidéken és északkeleten olykor élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul. Vasárnap sem érvényesül fronthatás, továbbra is kedvező az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?