Rosszul tette fel a menstruációs kelyhet, vesegyulladása lett tőle

Ritkán, de a menstruációs kelyhek használata is kellemetlen szövődményekkel járhat. Egy frissen közzétett esettanulmány egy vesegyulladással diagnosztizált fiatal nő esetén keresztül világít rá a lehetséges kockázatokra.

A menstruációs kelyhek népszerűsége emelkedőben van világszerte, köszönhetően jelentős részben annak, hogy fenntarthatóbb alternatívát kínálnak az egyéb menstruációs eszközökkel szemben. Noha használatuk ritkán jár komplikációkkal, olykor mégis fájdalmat, hüvelyi sérüléseket, allergiás reakciókat, vizeletinkontinenciát és fertőzéseket válthatnak ki. Emellett előfordulhat az alkalmazásuk mellett szivárgás, valamint elmozdulhatnak tőle a méhen belüli fogamzásgátló eszközök, például a spirálok. Sőt, mint az a kiadó közleményében olvasható, a BMJ Case Reports egy frissen megjelent esettanulmányának főszereplőjénél vizeletelfolyási zavar okozta vesegyulladást eredményezett a kehely nem megfelelő használata.

menstruációs kehely, hüvelytölcsér
A menstruációs kelyhek használata ritkán kellemetlen következményekkel járhat. Fotó: Getty Images

A 30-as évei elején járó nő azok után fordult orvoshoz, hogy vért fedezett fel a vizeletében, valamint közel fél évig vissza-visszatérő combtáji és medencefájdalom kínozta. Ami az előzményeket illeti, három évvel korábban vesekövesség miatt műtötték, aminek során egy 9 milliméteres átmérőjű követ távolítottak el a szervezetéből. Fogamzásgátló eszközként rézspirált használt, továbbá menstruációja kezdetén minden hónapban egy-két napig kehellyel fogta fel a távozó vért. Az eszközt két-három óránként tisztította. A képalkotó vizsgálatok során nem mutatkoztak nála vesekövességre utaló jelek, kiderült azonban, hogy a jobb veséje és annak húgyvezetéke begyulladt. Ugyancsak fény derült arra, hogy a nő által felhelyezett menstruációs kehely nagyon közel helyezkedett el a húgyvezeték alsó végéhez, ahol az a húgyhólyagba szájadzik.

A menstruációs kehely okozhatta a bajt

Orvosi javaslatra a beteg a következő menzesze idején egyáltalán nem használt kelyhet, majd egy hónap elteltével visszatért kontrollvizsgálatra. Az ekkor elvégzett vizsgálatok szerint a vesegyulladás teljesen megszűnt, vizelete pedig normális módon el tudott folyni mindkét veséjéből. Tünetei is teljesen megszűntek, így a kezelőorvosok arra a következtetésre jutottak, hogy a panaszokért valószínűleg a menstruációs kehely lehetett felelős, amely akadályozta a vizelet szabad elfolyását a jobb oldali húgyvezetékből. Amikor fél évvel később ismét kontrollvizsgálaton vett részt, a női páciens elmondta, hogy immár csak akkor tesz fel kelyhet rövid időre, ha havi vérzése alatt megy úszni. A lehetséges komplikációk miatt inkább lemondott az eszköz rendszeres használatáról.

„Ahol a húgyvezetékek utolsó szakasza a húgyhólyaghoz csatlakozik, az nagyon közel helyezkedik el a hüvelyhez. Mindez kihatással lehet arra, hogy a vizelet miként tud átfolyni a húgyvezetékeken. A megfelelő felhelyezés, valamint a megfelelő alakú és méretű kehely kiválasztása éppen ezért rendkívül fontos ahhoz, hogy megelőzhetőek legyenek a felső húgyutakat érintő negatív következmények” – írják tanulmányukban az esetet bemutató szerzők. Egyben arra is rámutatnak, hogy a nőknek muszáj tájékozódniuk a menstruációs kelyhek helyes használatáról és a lehetséges kockázatokról. Annál is inkább, mert ezek az eszközök orvosi vény nélkül megvásárolhatók.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!