Így szoktassuk rá magunkat a mozgásra
Ha elhatározzuk, hogy életmódot váltunk, és ennek részeként sportolni is elkezdünk, az egyik legnehezebb dolog, hogy a kezdeti lendület után se apadjon a lelkesedésünk, és a mozgás a mindennapjaink részévé váljon. Ennek érdekében érdemes kipróbálni a következőket.
Sportok, melyek falják a kalóriákat
Ha valaki le szeretne adni pár kilót, a megfelelő táplálkozás vagy diéta mellett a másik legfontosabb dolog a rendszeres testmozgás. A mostanában egyre népszerűbb futást és kocogást sokan választják ilyenkor, pedig vannak olyan mozgásformák, amelyekkel több kalóriát lehet elégetni. Ráadásul a futással járó terheléshez egy idő után hozzászokik a szervezet, így nem fejlődik az izomzat, és az elégetett kalóriák száma is alacsonyabb lesz - érdemes tehát valami mást is kipróbálni.
Futás után így kerülhető el a túlevés
Aki rendszeresen fut, biztosan tapasztalta már az edzés után rátörő ellenállhatatlan éhségérzetet. Vannak, akiknél az is előfordul, hogy utána egész nap nagyon éhesek. Ennek okaival nem árt tisztában lenni, hiszen nem feltétlenül egészséges, ha ilyenkor a szokásosnál több tápanyagot viszünk be.
Mit tegyünk, és mit ne, ha izomlázunk van?
Kiadós edzés után a legtöbbeknél borítékolható egy jó kis izomláz, amely pár napig ki is tart – de fontos tudni, hogy ez teljesen normális. Ilyenkor mikrosérülések keletkeznek az izmokban, amelyek gyógyulási folyamata során erősödik és fejlődik az izomzat - nem árt tisztában lenni azzal, hogy mivel könnyíthetjük meg a helyzetünket, és mivel ronthatunk rajta.
Honnan tudhatjuk, hogy nem hatásos az edzés?
Nemcsak az nehéz, hogy egy tökéletes mozgásformát és edzésprogramot találjunk magunknak, hanem az is, hogy tartsuk is magunkat ehhez. A két legnagyobb hiba, amit a kezdők elkövethetnek, ha túl alacsony vagy túl magas intenzitással sportolnak. Lássuk, mi utal az előbbire!
"Zsíros kenyérből nem lesz világcsúcs"
Saját otthonában, egy régi széntárolóból átalakított helyiségben edzve nyeri sorra a világ- és Európa-bajnoki címeket - a kemecsei Tóth István mozgássérült fekvenyomóként az ép versenyzők mezőnyében is csak ritkán talál legyőzőre. Bár rengeteg nehézséggel kell megküzdenie, elszántságát hűen tükrözi, hogy 61 évesen a 2020-as tokiói paralimpiára való kijutás lebeg célként a szemei előtt.
Így hat az életkor az elhízásra
Életkorunk előrehaladtával könnyen okozhat gondot a megjelenő túlsúly ledolgozása, ami mögött több meglepő tényező is meghúzódik. Lássuk tehát, miért válik nehezebbé a fogyás az évek múlásával, és mit tehetünk annak érdekében, hogy hatékonyabbá tegyük az erőfeszítéseinket!
Ötven felett is lassítható az öregedés
Sosem késő elkezdeni a mozgást, hiszen a negyvenes-ötvenes években végzett edzésmunka sokszorosan megtérül a későbbiekben. Azoknál az embereknél, akik rendszeresen mozognak és fizikailag fittek, jóval alacsonyabb lesz később az időskorral összefüggő krónikus betegségek kialakulásának rizikója.
Műtét utáni felépülés: gyógytorna
Legyen szó hasi vagy mozgásszervei műtétről, fontos a beavatkozáson átesett beteg megfelelő rehabilitációja. Az ezt segítő gyógytorna sokféle lehet, mindig a beavatkozástól és az egyéni állapottól függ az összeállítása, amelyet minden esetben bízzunk szakemberre.
Túlnyomóan borult, párás idő várható, szitálás előfordulhat. Nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő estére 1 és 6 fok közé hűl le a levegő. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.