Sajog a derekad? A séta csodát tehet, ha így csinálod

Heti három séta majdnem felére csökkenti a derékfájás kiújulásának veszélyét – állapította meg egy ausztrál kutatás.

Gerinc- és ízületi problémák minden második embert érintenek, a hát- és derékfájás igazi népbetegség, ez pedig a szakemberek szerint a helytelen életmódra, az ülőmunkára és a rossz tartásra vezethető vissza. Jó tudni azonban, hogy már heti háromszori sétálás is majdnem felére csökkenti a derékfájás kiújulásának esélyétszámol be az ausztráliai Macquarie Egyetem kutatásának eredményéről a The Guardian.

séta, sétálás, kirándulás
Nem kell napi 10 kilométert megtenni, már fél órányi sétával is látványos eredményt érhetsz el. Fotó: Getty Images

Semmi nem kell hozzá, mégis sokat segít

A kutatók 701 olyan felnőttet vizsgáltak három éven keresztül, akik korábban derékfájásra panaszkodtak. A résztvevők felét egy gyaloglási programban és fizioterápiás oktatásban részesítették, míg a többiek egy kontrollcsoportba kerültek, és nem kaptak semmilyen útmutatást, kezelést.

Azok, akik hetente háromszor-ötször, átlagosan heti 130 percet sétáltak, kétszer annyi ideig maradtak fájdalommentesek, mint azok, akik semmilyen kezelésben nem részesültek – magyarázza Mark Hancock, a tanulmány vezető szerzője, az ausztráliai Macquarie Egyetem fizioterápia professzora.

Nem kell mindennap 5-10 kilométert gyalogolni ahhoz, hogy ezek az előnyök érvényesüljenek. Fontos, hogy rövid sétákkal kezdjük, majd fokozatosan növeljük a távolságot és az intenzitást, ahogy az erőnlétünk növekszik. A séta egy olcsó, széles körben elérhető és egyszerű testmozgás, amelyet szinte bárki végezhet attól függetlenül, hogy hol él, hány éves vagy milyen társadalmi-gazdasági helyzetben van 

– tette hozzá a kutató, aki szerint nem tudni pontosan, miért olyan jó a gyaloglás a hátfájás megelőzésére. Valószínűleg a gyengéd lengőmozgások, a gerinc terhelésének és erősítésének kombinációja is közrejátszik.

Akik mindennap legalább 15-30 percet sétálnak, jobb az emésztésük, élesebb a látásuk, és a stressz romboló hatásai is kevésbé érinti őket. Íme a séta meglepő hatásai.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén napközben vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol többnyire napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a gomolyok időszakosan jobban összeállhatnak. Kisebb eső, zápor a délnyugati határ mentén előfordulhat. Élénk, majd délelőttől erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.