Mutatjuk, kik hajlamosak lesérülni futás közben

A hobbifutók csaknem fele szenved el valamilyen sérülést testedzés közben, ami leggyakrabban a térdüket, a vádlijukat és az Achilles-ínjukat érinti - számolt be legfrissebb kutatási eredményeiről a Göteborgi Egyetem, akik szerint a sérülésveszély mértéke nem mutatott összefüggést sem a hobbisportolók életkorával és nemével, sem pedig a sportolási tapasztalataikkal.

Az egyetem honlapján közzétett beszámoló szerint Jonatan Jungmalm doktorandusz több mint 200 szabadidős sportolót keresett fel, akik a Göteborgi Félmaratonon indultak korábban, és egy évig követte nyomon a fejlődésüket. A kutatásban való részvétel feltételei között szerepelt, hogy a sportolóknak legalább egy éve rendszeresen futniuk kellett, az elmúlt egy évben átlagosan heti minimum 15 km-t teljesítettek, és legalább fél éve sérülésmentesen edzettek.

futás hobbifutás sport sportoló edzés testmozgás sérülés
A hobbifutók körében gyakori a térd- és vádlisérülés. Fotó: Getty Images

A 18 és 55 év közötti résztvevőknek edzésnaplót kellett vezetniük, amelybe feljegyezték azt, mennyit futottak naponta és eközben éreztek-e bármilyen fájdalmat - a hirtelen fellépő és hosszabb ideig fennálló sérüléseket sportorvosok vizsgálták meg ez idő alatt. "A résztvevők egyharmada szenvedett el sérülést a vizsgálat során, ez alapján feltételezhető, hogy a hobbifutók közel fele szerez valamilyen sportsérülést egy év leforgása alatt" - összegezte az eredményeket Jungmalm, aki speciális statisztikai módszerrel elemezte ki az adatokat annak érdekében, hogy minél valósághűbb végeredményt kapjon.

A leggyengébb pont a térd

A térdfájás csak egy a hobbisportolóknál leggyakrabban fellépő sérülések közül.
Kattintson , és mutatjuk a többit!

Az adatokból az is kirajzolódott, hogy jellemzően mely testrészeken jelentkezik a fájdalom: a lesérült futók fele a térdére, a vádlijára vagy az Achilles-ínjára panaszkodott. "Szerencsére a dokumentált sérülések csak kis része bizonyult tartósnak, de mindegyik típusú fájdalom akadályozta a futókat abban, hogy a megszokott módon végezzék az edzéseiket" - ismertette a tanulmány szerzője, majd hozzátette, a sportsérülések között nem találtak érdemi különbséget arra vonatkozóan, hogy milyen nemű, életkorú, testsúlyú, illetve milyen sportolási tapasztalattal rendelkező személynél jelentkezett a baj. "Az azonban kijelenthető, hogy aki egyszer már lesérült, az a jövőbeli sérülések nagyobb kockázatával számolhat" - fűzte hozzá Jungmalm.

A megfigyelés előtt a kutatásban részt vevő futókat alapos fizikai állapotfelmérésnek és kivizsgálásnak vetették alá. Ezekből aztán kiderült, hogy azok a futók szenvedték el leggyakrabban a sérüléseket, akiknek a combizmai az átlagosnál gyengébbek voltak. További kockázatot jelentett emellett a pronáló (befelé dőlő) lábtartás, meglepő módon azonban sem a gyenge törzsizomzat, sem az izmok korlátozott rugalmassága nem jelentett extra sérülésveszélyt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +11 °C

Az átvonuló hidegfront felhőzete reggel elhagyja a keleti és déli tájakat is. Mögötte ismét napos idő várható felhőátvonulásokkal. Reggelig helyenként még másutt is, napközben viszont már főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!