Miért fájnak az izmaink sportolás után?

Nagyon sokakat eltántorít a rendszeres sportolástól az, hogy másnap fájnak, sajognak az izmaik, minden mozdulat kellemetlen. Pedig ez egy teljesen természetes folyamat, ráadásul nagy szerepe van abban, hogy az izmaink fejlődjenek.

Az izomláz , vagyis a mozgás, sportolás utáni jellegzetes izomfájdalom a nagyobb terhelést követően egy-két nappal jelentkezik és néhány napon belül nyomtalanul el is múlik, és bár egy nagyon gyakori problémáról van szó, a szakemberek még nem találtak magyarázatot a jelenségre.

Korábban a mozgás közben fellépő relatív oxigénhiány miatt keletkező tejsavat okolták, mára azonban egyetértenek a szakemberek abban, hogy az izomrostokban keletkező mikroszakadások is szerepet játszanak az izomláz kialakulásában. A tejsavval kapcsolatos elképzelések pedig megdőltek, ugyanis kutatások szerint a tejsav néhány órán belül kiürül az izmokból.

Izomfájdalom: mitől fáj, hogy csillapítsuk?

Mivel az izomláz, a sportolás utáni izomfájdalom fokozottabban jelentkezik nagyobb megterhelések után, jó hír, hogy minél többet sportolunk, annál ritkábban lesz izomlázunk. A szervezetünk ugyanis fokozatosan hozzászokhat a terheléshez, az izmaink is megerősödhet, a mozgás hatására pedig még a vérkeringés is javulhat, így az izmok mikroszakadásainak regenerációja is felgyorsul.

Az izomláz az izmokban keletkező mikrosérülések következménye
Az izomláz az izmokban keletkező mikrosérülések következménye

Tehát, ha az első alkalmakkor izomlázunk van sportolás után, ne hagyjuk abba a mozgást, sőt tekintsük ezt annak a jelének, hogy az izmaink "vették az adást", és elkezdtek fejlődni. A mikroszkopikus sérülések begyógyítása ugyanis az izmok erősödésével jár együtt.

Mit tehetünk az izomláz ellen?

Amit biztosan nem érdemes: vény nélkül kapható fájdalomcsillapító gyógyszereket bevenni, ezek ugyanis a legtöbb esetben teljesen hatástalanok. A lassan megkezdett, nyújtó tornagyakorlatok, vagy az úszás mindenképpen ajánlhatók izomláz esetén. A hideg-meleg váltott zuhany, fürdő érezhető javulást hozhat a vérkeringést élénkítő hatása miatt, de javasolt a masszázs , a szauna is. Ha különösen heves a fájdalom, a vény nélkül kapható, helyileg alkalmazható izomlazító krémek, sportkrémek is jótékonyak lehetnek.

Bizonyos ételek is jótékony hatásúak lehetnek, például a görögdinnye vagy a meggy (pontosabban az ezekből préselt gyümölcslé), de a regeneráló hatású sportitalokat, pezsgőtablettákat is érdemes beiktatni az étrendünkbe.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -2 °C

Délelőtt javulnak a látási viszonyok, és általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható. Az északkeleti és a nyugati határszélen lehetnek tartósabban felhős körzetek, illetve az ország északkeleti felében lehet átmeneti kisebb felhősödés. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet napközben a Tiszántúlon élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 7 és 13 fok között valószínű.Késő este -3, +4 fok várható. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!