Jobb tanulók a sportos gyerekek

A Michigan Állami Egyetem legfrissebb kutatása szerint a fizikailag fitt, edzett gyerekek nem csupán a sportban múlják felül kortársaikat, de tanulmányi eredményeik is sokkal jobbak, mint kevésbé sportos osztálytársaiké.

A című lapban megjelent tanulmány az első, amely rámutat a gyerekek állóképessége és tanulmányi eredménye közötti összefüggésekre. Amint arról a kutatást vezető Dawn Coe beszámolt, a vizsgálat során a testzsírt, az izomfelépítést, a rugalmasságot és az állóképességet egyaránt figyelembe vették annál a 312 diáknál, akiket egy nyugat-michigani iskolából válogattak össze.

A felmérés során a 6-8. osztályos gyerekekkel számos tornagyakorlatot végeztettek, majd összevetették a különféle iskolai teszteken, dolgozatokon elért eredményeiket. A vizsgálat kimutatta, hogy minél sportosabb és fittebb volt valaki, annál jobb jegyei voltak az iskolában, függetlenül az illető nemétől, vagy attól, hogy éppen a pubertáskorban volt-e vagy sem.

A szakemberek a fentiek alapján úgy vélik, nem helyes, ha az iskolai tanórák számát a testnevelés rovására növelik meg az iskolák, sőt inkább minél több mozgásra kell lehetőséget adni a diákok számára, hiszen a fittség hatására a tanulmányi eredményeik is javulni fognak, ez pedig jövőbeni sikereik záloga lehet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!