Biztos jelek, hogy nem mozgunk eleget

Tünetként feledékenység vagy székrekedés is erre utalhat.

Napjainkban a mozgáshiány, illetve a mozgáshiányos életmód már-már népbetegség számít, és igencsak káros az egészségünkre. Amellett, hogy a mozgáshiány egyik nyilvánvaló fizikai jelzője lehet például a túlsúly , testünk még számos más módon is jelezheti, hogy több mozgásra lenne szüksége. Az alábbiakban ezeket a jeleket tekintjük át a brightside.me gyűjtése nyomán.

A duzzadt, puffadt szemkörnyék is lehet a mozgásszegény életmód jele, mivel annak hatására a szervezetben folyadékvisszatartás alakulhat ki. A túl sok fekvés például hosszú távon szinte biztosan a szemkörnyék megduzzadását okozza. A jóga remek megoldás lehet a duzzadt szemek ellen, mivel az ászanák segítenek beindítani a keringést, de minden mozgás jót tesz, mivel a fizikai aktivitás általában véve is keringésserkentő hatású.

Ha valakinek gyakran van székrekedése, az szintén nem árt, ha átgondolja, hogy eleget mozog-e. Fotó: Getty Images
Ha valakinek gyakran van székrekedése, nem árt, ha átgondolja, eleget mozog-e. Fotó: Getty Images

A gyakori székrekedés szintén bajt jelezhet. Ha sokat ülünk, akkor az elfogyasztott ételnek több időre van szüksége, hogy átjusson a bélrendszeren, és mivel ezalatt több folyadék szívódik fel belőle, a széklet szárazabb, keményebb lesz, és a belek mozgása is renyhébbé válik, mindez pedig jó eséllyel székrekedést fog eredményezni. Mindennap próbáljunk mozogni kétszer-háromszor 5-10 percet, mert néha már ez is elég, hogy ne legyen szorulásunk.

A székrekedés ezért veszélyes Továbbra is tabunak számít, ezért hajlamosak vagyunk elhessegetni, ha gondot okoz a vécézés. A székrekedést azonban érdemes komolyan venni, mert ha hosszú távon fennáll a probléma illetve, nem kezeljük, annak súlyos szövődményei is lehetnek. Részletek!

Ha gyakran vagyunk feledékenyek, az szintén lehet a mozgásszegény életmód következménye. Kutatások szerint ugyanis ha túl keveset mozgunk, az változásokat okoz az agy frontális lebenyében, ahol a többi között a memóriáért felelős agyterület is található. Tudományos bizonyíték van rá, hogy a fizikai aktivitás képes frissebben tartani a memóriát.

A rendszeres mozgás abban is segít, hogy ne merevedjenek el az ízületeink, izmaink. Ha sokat fáj a térdünk, és egyáltalán nem vagyunk hajlékonyak, annak háterében állhat a rendszeres mozgás és nyújtás hiánya is.

Egyes esetekben szintén a mozgásszegény életmódra vezethető vissza, ha valakinél gyakori a cukoréhség , és szinte folyamatosan kívánja az édességet és az édes ízeket. A mozgás hatására endorfin termelődik a szervezetben, ami javítja a kedélyállapotot, de ha nem mozgunk, és endorfinhiányos állapotba kerülünk, akkor szervezetünk a cukrot "követelve" próbálja meg pótolni a boldogsághormonokat. Kutatások igazolják, hogy a rendszeres mozgás a depressziósok és depresszióra hajlamosak állapotán is javíthat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!