Akár jól szerepelt egy sportoló az olimpián, akár nem, hazaérkezve létfontosságú kérdésekben kell döntést hoznia, miközben egyáltalán nem biztos, hogy erre nézve korábban bármilyen felkészítést kapott volna. Mi lesz vele, hogyan illeszkedjen vissza a hétköznapokba? Miként folytassa a sportolói pályafutását? Hogyan keressen civil foglalkozást magának? Miből fog élni a szponzorok után? Ilyen és ehhez hasonló kérdések merülhetnek fel benne, és ezek nem pusztán az anyagiakat érintő problémák, hanem a mentális állapotot is befolyásolják. Ausztrál kutatók a riói olimpia után követték nyomon 18 ausztrál sportoló életét, és a kutatási eredményekről most számoltak be a The Conversation folyóiratban.
Fejben dől el
A tokiói olimpián nagy nyilvánosságot kapott Naomi Osaka japán teniszező és Simone Biles amerikai tornász esete: mindketten mentális problémákkal okolták teljesítményük romlását, illetve visszalépésüket. De már jóval az olimpia előtt, 2019-ben fontosnak vélte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, hogy foglalkozzanak a sportolók mentális egészségével, és enyhítsék a kérdéskört övező negatív megítélést.
Becslések szerint világszerte a ranglistavezető sportolók harmadánál mutatható ki depresszió vagy szorongás. Az ausztrál kutatók különösen a női sportolók körében találtak erre bizonyítékot. A sportolók maguk is beszámolnak lelki mélypontokról: az amerikai Michael Phelps, minden idők legsikeresebb úszóolimpikonja egy 2019-es interjúban úgy nyilatkozott, hogy minden olimpiája után súlyos depresszióba esett.
Hazaérve jön a magány
Az olimpiai teljesítménynek közvetlen hatása van arra, hogyan érzi magát a sportoló a világverseny után - írják az ausztrál kutatók. Azok a sportolók, akik meghaladták az elvárásokat, beváltották a hozzájuk fűzött reményeket, és elégedettek voltak a teljesítményükkel, jellemzően pozitívan élték meg a játékok utáni időszakot.
Figyelembe véve, hogy egy sportoló eredményeiben hány külső, tőle független hatás játszhat szerepet (gondoljunk a német Annika Schleu öttusázó kiesésére a makacs ló miatt), akkor remélhető a legsimább visszailleszkedés a hétköznapokba, ha már az olimpia előtt készült erre a sportoló. Szinte mindegy, hogy a játékok után mit csinált (megházasodott, szabadságot vett ki, beiratkozott egy egyetemre, állást vállalt, új felkészülési időszakot kezdett), a lényeg a tervezés volt - nyomatékosítják a kutatók.
Akiknek viszont nem volt terve, azok számára az olimpia záróünnepélye a nehézségek kezdetét jelezte. A kutatók által meginterjúvolt ausztrál sportolók egyike szélsőséges lelkiállapotról beszélt. "Hazaérve nagyon magányosnak éreztem magam. Lehangoló, egyúttal megterhelő a nulláról újrakezdeni" - fogalmazott. Egy másik sportoló is a tervezés hiányát okolta azoknál, akik hazaérve úgy érzik, nincs többé céljuk - és nincs diplomájuk, nincs munkájuk , nincs családjuk, nincs közösségi feladatuk, nincs élettervük sem.
Lelki hullámvasúton a sportoló
A megkérdezett sportolók egybehangzóan kijelentették, hogy a család, a barátok, az edzők és a sportszervezetek támogatása döntő fontosságú a testi-lelki egészségükhöz. Akiknél ez a támogatás túl hirtelen enyészett el, azok nehezebben tudtak visszatérni a normális életbe. "A riói olimpia előtt volt több trénerem, pszichológusom , edzőm, dietetikusom, masszőröm, aztán az olimpia után egyikőjük sem hívott fel" - mesélte egy sportoló.
Az Ausztrál Sportintézet a sportolók mentálhigiénés állapotának javításához országszerte több mint 50 pszichológus, pszichiáter, neuropszichológus és táplálkozási szakértő bevonásával hálózatot szervezett - ide fordulhatnak a sportolók, ha segítségre van szükségük. Azt is javasolják számukra, hogy profi pályafutásukkal párhuzamosan folyamatosan építsék a privát identitásukat, hogy legyen mire támaszkodniuk a sport utáni életükben. A közönségtől pedig azt kérik a szakemberek, hogy legyenek empatikusabbak és támogatóbbak a sportolókkal szemben, különösen, mert a közösségi oldalakon egyre nő a sportolók elleni online erőszak.
