Gyorsabban öregszenek a munkanélküliek

A hosszú ideig munkanélküli férfiak gyorsabban öregszenek, ami a DNS-ükből is megállapítható - derül ki egy friss kutatásból. A különbség egészen pontosan a telomerekből látszik, amelyek az idő múlásával rövidülnek.

"A rövidebb londoni Imperial College munkatársa. "Úgy tűnik, hogy a hosszú távú munkanélküliség olyan stresszes élethelyzetet jelent, ami maradandó változásokat idéz elő a sejtek DNS-ében" - tette hozzá. "Fontos megjegyezni, hogy más kutatások alapján a túl sok munka éppolyan kártékony lehet, mint a túl kevés. A munka miatti kimerültség, valamint a túlvállalás ugyancsak a telomerek rövidülésével hozható összefüggésbe.

A hosszú időn keresztül fennálló, állandó stressz megváltoztatja a szervezet hormonális egyensúlyát - fejtegette az eredmények kapcsán Curtis Reisinger, a New York állambeli Zucker Hillside Hospital klinikai pszichológusa. Ez a folyamat vezethet a telomerek hosszának módosulásához. Az eredmények a című szakfolyóirat internetes kiadásában jelentek meg.

"Ugyanez a kapcsolat figyelhető meg a depresszió és a munkanélküliség nem a világ vége . Fontos a kedvező jövőkép szem előtt tartása, hiszen így sokkal nagyobb az esély az állástalálásra, mint pesszimistaként." A kutatás során Buxton és munkatársai több mint 5 600 nő és férfi DNS-ét vizsgálta meg, akik 1966-ban születtek, Finnországban. Pontosabban a telomerhosszukat mérték az 1997-ben vett mintában, amikor az egyének 31 évesek voltak.

Tényleg öregít a munkanélküliség?

Kiderült, hogy azok a férfiak, akik a megelőző három évből több mint kettőn keresztül munkanélküliek voltak, több mint kétszer akkora eséllyel rendelkeztek rövid telomerekkel, mint azok, akik dolgoztak. Az összefüggés megállapításának során figyelembe vették az esetleges módosító hatású társadalmi, biológiai és magatartástudományi tényezőket is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.