Megszépült a bicskei gyermekotthon

A Lilly magyarországi munkatársai ebben az évben 5. alkalommal sorakoztak fel, hogy egy nap erejéig saját kétkezi munkájukkal segítsenek egy nemes cél érdekében, és október 10-én a bicskei Kossuth Zsuzsa gyermekotthon iskolája és parkja szépült meg.

A Lilly Jószolgálati Nap a vállalat nemzetközi kezdeményezése, amelynek keretében minden év egyik októberi napján a világ több mint 39 országában, közel 25 ezer vállalati dolgozó nyújt segítő kezet és dolgozik önkéntesen különböző nemes, karitatív célok szolgálatában.

A gyógyszercég hazai munkatársai, a Magyarországon 5. jubileumához érkezett Jószolgálati Nap helyszínéül a bicskei gyermekotthont választották - immár nem először. A vállalat tudatosan kötelezte el magát több évre az intézmény mellett, annak reményében, hogy az adományoknak és a befektetett munkának köszönhetően tartós segítséget nyújthassanak a gyermekek mentálhigiénés egészségi állapotának és közérzetének javításában, amely központi szerepet foglal el a cég társadalmi felelősségvállalásában. A vállalat munkatársai segítségével a súlyosan hátrányos körülmények közül érkezett gyermekeknek biztonságos otthont, törődést és pedagógiai nevelést adó intézmény iskolájának ablakai, ajtajai és az iskola előtt található pihenőpadok kerültek felújításra, továbbá megújult a gyermekotthon gyógynövényparkja és a gyermekek lakószobáiba is szép, új szobanövények kerültek.

5. éve segítenek a Lilly önkéntesei ott, ahol a legnagyobb szükség van rá

"Nagy örömünkre szolgál, hogy akad még olyan vállalat, amely nem csupán szavakban tartja fontosnak a társadalmi felelősséget, de kézzelfogható tettek formájában is. Tudjuk, hogy a nehéz gazdasági helyzetben ez egy nagyon komoly elköteleződést kíván. Ezért is tartjuk nagy értéknek a Lilly-vel való, immár több éves jó kapcsolatot. A gyermekeink is most már ismerősként fogadják a vállalat dolgozóit, és évközben is szokták emlegetni, hogy mikor jönnek már megint a piros esőkabátos nénik, bácsik?" – fogalmazott Vásárhelyi János, a bicskei Kossuth Zsuzsa gyermekotthon igazgatója.

A Jószolgálati Napok története Magyarországon:

  • 2009: a Lilly Hungária munkatársai a "Tárt Kapu Kreatív Életért" pszichiátriai betegegyesület művészetterápiás foglalkozásain készült alkotásokat árulták az Erzsébet téren megrendezett művészeti vásáron
  • 2010: a felsőzsolcai árvízben megrongálódott Krisztina Óvoda udvari játszótere került felújításra a gyerekek nagy örömére
  • 2011: a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthonban a munkatársak segítségével egy kulturális klubhelyiség és egy folyamatos évközi elfoglaltságot nyújtó gyógynövénypark létesült
  • 2012: a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthonban egy állatsimogató, terápiás célt is szolgáló mini vadasparkot hoztunk létre.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!