A mentálisan erős ember így viselkedik a járvány alatt

Általánosságban elmondható, hogy nagy előny az életben, ha valaki mentálisan erősnek mondhatja magát. Ez a képesség vagy tulajdonság a koronavírus-járvány alatt azonban még inkább felértékelődik. Lássuk, hogyan viselkedik a mostani, fenekestül felforgatott világban egy mentálisan erős ember.

Kontrollálja a hírfogyasztását

Kutatók szerint két faktor jelzi, hogyan viseli valaki az olyan krízishelyzeteket, mint amit például egy világjárvány okozhat. Az egyik, hogy a krízis előtt mennyire volt sérülékeny a külvilág történéseivel szemben, a másik pedig, hogy a krízis alatt milyen a hírfogyasztása. Minél jobban figyelemmel követjük ugyanis a témával kapcsolatos tartalmakat, annál inkább aktiválódik az úgynevezett üss vagy fuss reakció. Ez egy vélt vagy valós ártalmas esemény, támadás, vagy a túlélést fenyegető helyzetben jön létre, és a többi között megnöveli a stressz-szintet, de akár olyan súlyos betegségek kialakulásához is vezethet, mint a poszttraumás stressz szindróma .

A mentálisan erős emberek csak a legfontosabb - és legmegbízhatóbb forrásból érkező - híreket olvassák el, nézik meg, ezzel megőrzik ugyan tájékozottságukat, de nem keltenek magukban felesleges feszültséget.

Koronavírus: így segítenek rajtunk a mémek A pszichológusok szerint az ember természetes reakciója, hogy viccet csinál a nehéz helyzetekből. Ez segít abban, hogy megküzdjünk félelmeinkkel és szorongásainkkal, s nem utolsó sorban kapcsolatot teremtsünk a világgal, személyes érintkezés nélkül. Részletek itt .

Mértékkel használja a közösségi médiát

A mentálisan erős emberek sajátja, hogy a járványhelyzet alatt a közösségimédia-oldalakat is csak akkor látogatják, ha nagyon muszáj, és inkább kapcsolattartásra használják azokat. Az ilyen felületeken egyrészt könnyű álhírekbe és olyan kéretlen tanácsokba, lehetséges gyógymódjavaslatokba belefutni, amelyek akár ártalmasak is lehetnek, másrészt lépten-nyomon szembesülnünk kell ismerőseink túlzottan "kozmetikázott" életének pillanataival. A legtöbben ugyanis még egy ilyen nehéz helyzetben is azt szeretnék sugallni, hogy a mindennapjaik tökéletesen telnek. Ezt érthetően nem könnyű megemészteni, főleg akkor, ha mi látszólag nem vagyunk olyan szerencsések, mint ők.

A mentálisan erős ember így viselkedik a járvány alatt.
A mentálisan erős ember így viselkedik a járvány alatt. Fotó: Getty Images

Nem akar mindenáron produktív lenni

A tanácsok, tippek minden helyzetben jól jönnek, de kezeljük őket okosan! Hiába folyik most a csapból is az, hogy igyekezzünk produktívak, aktívak, boldogok maradni, tanuljunk, fejlődjünk, sportoljunk a járványhelyzet alatt, nem szabad, hogy úgy érezzük: mindennapjaink összes percét valamilyen "menő" elfoglaltsággal kell eltöltenünk. A mentálisan erős emberek tudják, hogy borzasztóan frusztráló, ha valakit egy ilyen válságos helyzetben ekkora nyomás alá helyeznek, és bár mindent megtesznek azért, hogy testileg-lelkileg épen kerüljenek ki a pandémiából, ha ahhoz van kedvük, akkor nem csinálnak semmit.

Elfogadja az érzéseit

A mostani időszak egyaránt személyes és kollektív trauma, az ezzel járó negatív érzéseket azonban, mint amilyen például a félelem, idegesség, reménytelenség, düh vagy szomorúság, nem elfojtani kell, hanem elfogadni. Világunk fenekestül felfordult a pandémia közepette: bizonytalanná vált a megélhetésünk, a nap 24 órájában össze vagyunk zárva a családdal, nem láthatjuk a szeretteinket. A felsoroltak önmagukban is nehéz terhet rónak ránk, de így, együtt tapasztalva természetes, ha küzdünk a kapott csomaggal. A mentálisan erős emberek nem harcolnak a (negatív) érzéseik ellen, hanem megbékélnek velük, de közben azért igyekeznek tartani magukat.

Szükségleteinek (személyiségének) megfelelően viselkedik

Introvertált és extrovertált - biztosan mindenki ismeri ezt a kétféle embertípust, és tudja, hogy ő személy szerint melyikbe tartozik. Önmagunk ismerete különösen jól jön most, a járványhelyzetben, hiszen ennek megfelelően úgy alakíthatjuk ki mindennapjainkat, hogy jól érezzük magunkat.

Egy introvertált illetőnek, aki szívesen van egyedül, akinek jólesik a magány , és aki napokig elvan beszélgetés nélkül, nincs szüksége arra, hogy állandóan a telefonáljon, vagy csoportos online beszélgetésekben vegyen részt 10 másik emberrel. Aki viszont extrovertált, következésképpen szereti a társaságot, a programokat, az igyekezzen gyakran beszélni ismerőseivel, és a szűkös lehetőségekhez mérten izgalmas, társasági kikapcsolódást kitalálni magának. A mentálisan erős emberek tisztában vannak szükségleteikkel, és tudják, mi az, ami boldoggá teszi őket.

"Felkenem a vöröset, felveszem az ünnepi lépőmet és leviszem a szemetet" - az nlc.hu újságírói megörökítették a "nap fénypontját", azt, hogy ki hogyan viszi le a szemetet. Kattintson ide a részletekért!

Forrás: psychologytoday.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +6 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség eshet. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lökések.Késő este 4, 9 fok között alakul a hőmérséklet. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!