Naponta jár a konditerembe a 70 éves Gizi néni

Ránézésre egy átlagos nagymamának tűnik a 70 éves Orosz Zoltánné, Gizi néni. A sportruhájába bújva viszont máris az edzőterem fénypontjává válik. A nő már csaknem 30 éve mindennap sportol, és megállíthatatlannak érzi magát.

A 70 éves Gizi néninek 1 lánya és 4 unokája van, hamarosan pedig első dédunokája is megszületik. Azonban nem csak családjára büszke: egyik figyelemreméltó eredménye például, hogy nemrégiben egymás után ezerszer kinyomott 5 kilót, összesen 72 perc alatt. A nő 1994-ben ment el először edzőterembe, és azóta a szenvedélye a mozgás – derült ki a Fókusz riportjából.

Az edzőterem a második otthona

Mint mondta, mára már megszokta a környezete, hogy mindennap konditerembe jár, és a napi edzést még a saját születésnapa és házassági évfordulója miatt sem hagyja ki. Jelenlegi törzshelyére például 20 éve naponta lejár, hétvégén is, így már jóformán ez az edzőterem a második otthona. A csoportos órákat kedveli a legjobban, de szinte bármire nyitott, legyen szó akár köredzésről, spinningről, TRX-ről vagy cross trainingről.

Garai Levente személyi edző óráit már 5 éve látogatja. A szakember elmondása szerint Gizi néni – akit mindenki csak Nagyinak szólít – mindig teljes erőbedobással dolgozik, és a fiatalabbak sokszor alig bírják tartani vele a tempót. „Ebben az életkorban azért már – főleg a nőknél – a csontsűrűség nem olyan, mint fiatalkorban, tehát törékenyebbek lehetnek a csontok. Viszont a megfelelő gyakorlatokkal, a megfelelő terheléssel ezek a problémák kiküszöbölhetők” – mutatott rá az edző.

„Az utolsó kezelést nem kértem, inkább elmentem futni” – egy magyar ráktúlélő vallomása.

Folytatja, amíg bírja

A nő a kondizás mellett egyéb mozgásformákat is végez. Mindenhová biciklivel megy, illetve hetente többször eljár úszni is. A napi szintű sportolást egészen addig folytatni tervezi, amíg csak az egészsége engedi.

El kell kezdeni ezt időben, hogy az ember idős korára is jól érezze magát. Persze lehet, hogy akkor is jól érezném magam, ha nem járok edzeni, de lehet, hogy már nem is élnék” – fogalmazott Gizi néni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.