A fájdalom így hat az alvásunkra

Az akut és krónikus fájdalom is az alvás legfontosabb részét, a mélyalvást akadályozza, ami hosszú távon romboló hatással lehet az egészségünkre.

Egy kiadós alvás hatásait reggel a saját bőrünkön érezhetjük: egy átaludt éjszaka után frissen és üdén ébredünk, jó a hangulatunk, tele vagyunk energiával, mintha újjászülettünk volna. Ennek az ellenkezője is igaz, ha valamiért rosszul alszunk, nyűgösen és feszülten kelünk, a kedvünk mellett a teljesítőképességünk sincs a csúcson. Ez utóbbi helyzet ismerős lehet azoknak, akik akut vagy krónikus fájdalmaik miatt részben vagy egészben átvirrasztják az éjszakákat. A News Medical portálon megjelent cikkben annak jártak utána, milyen hatással van a pihenésre a tartós fájdalom.

alvás krónikus fájdalom alvászavar
Afájdalommiatt az alvás szakadozottá válik. Fotó: Getty Images

Felszínes pihenés

Az alvási ciklus 4 különböző fázisra osztható: az első fázisban csak szendergünk, egyfajta átmenet ez az alvás és az ébrenlét között. A második fázis a felületes alvás, a harmadik a középmély, míg a negyedik a mélyalvás fázisa - ez utóbbi kettő felelős a valódi pihenésért, valamint az izmok, szövetek regenerálódásáért. Egy alvásciklus kb. 90 perc hosszú, ebből élünk át egy éjszaka 5-6 ismétlődést. Teljesen természetes jelenség, ha egyszer-egyszer felébredünk éjjel (mert forgolódunk, horkol a társunk vagy éppen mosdóba kell mennünk) - ez főleg az első alvási fázisban fordulhat elő, amikor az alvás során a legközelebb kerülünk az ébrenléti állapothoz.

Mi történik velünk alvás közben ?

A fájdalom hatására azonban agyunk nem tud eljutni, illetve elegendő időt tölteni a mélyalvás fázisában. Az érintettek többször is felébrednek, az alvásuk töredezetté és felszínessé válik, merthogy a fájdalom nemcsak az alvás mennyiségére, de annak minőségére is negatív hatással van. A fájdalomérzet miatt aktív idegrendszer ébren tartja a szervezetet, kutatások is igazolták, hogy a krónikus fájdalommal élők körében 18-szor gyakoribb az álmatlanság. Az elégtelen minőségű és mennyiségű alvás pedig igen káros az egészségünkre, növeli a stressz-szintet, hátráltatja a teljesítőképességet és a koncentrációt, valamint hangulatingadozásokhoz vezet.

Ördögi kör

Az elegendő mennyiségű és minőségű alvás természetesen fájdalomcsillapító hatású - minél kipihentebbek vagyunk, annál jobban viseljük a fájdalmat, mert csökken a fájdalomérzetünk. Egy reumás betegekkel készült kutatás kimutatható összefüggést talált a fájdalom okozta alváskárosodás és a depresszióra való hajlam között. Az érintettek ráadásul könnyen ördögi körben találhatják magukat: a fájdalom akadályozza az éjszakai pihenést, az alváshiány pedig fokozza a reumás fájdalmakat, miközben a depressziós tünetek is felerősödnek, ami még tovább nehezíti a nyugodt és pihentető alvást.

A tartós fájdalom miatti alváshiány a szervezet dopamintermelésére is rossz hatással van. Ez a boldogsághormonként is emlegetett anyag valójában egy neurotranszmitter (azaz hírvivő anyag), mely létfontosságú bizonyos kognitív és neurológiai folyamatokhoz. Fontos szerepet játszik a mindennapi viselkedésünk, hangulatunk alakulásában; kimutatható kapcsolat áll fenn például a csökkent dopaminszint és a depressziós tünetek megjelenése között. A megfelelő alvás elősegíti az agyban a dopamin hormon termelődését, ám ha a fájdalom miatt nem tudunk eleget aludni, ez is felborul, a csökkent dopaminszint miatt pedig álmosabbnak és kedvetlenebbnek érezhetjük magunkat. Épp ezért semmi esetre se törődjünk bele a fájdalmainkba, mindig forduljunk orvoshoz, aki a számunkra megfelelő kezeléssel segíthet csökkenteni a kellemetlen fájdalmakat - ezzel a nyugodt éjszakai pihenésünket is biztosítva.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.