Új csodaszer öregedés ellen

A hidrogén-szulfid (H2S) egyre nagyobb szerepet játszhat az öregedés elleni küzdelemben - derül ki a Molecular and Cellular Biology internetes kiadásában megjelent tanulmányból.

Az elemzésben kínai kutatók a vegyület különböző hatásait veszik sorra az öregedés gátlásában. Egyre több bizonyíték utal arra, hogy a hidrogén-szulfid a szabadgyökök reakcióinak gátlása révén, valamint a SIRT1, az élettartamot szabályozó egyik enzim aktiválásával, illetve az önállóan is öregedésgátló tulajdonságokkal rendelkező Klotho génnel folytatott kölcsönhatásának köszönhetően lassítja az öregedést.

A Dél-Kínai Egyetem kutatói Zhi-Sheng Jiang vezetésével arról számolnak be, hogy a hidrogén-szulfid az emberi testen belül is termelődik, és jelentős fiziológiai hatásokat gyakorol. Ellazítja például az érfalak és a simaizom sejtjeit, ami fontos ahhoz, hogy az öregedés során megőrizhessük az artériák tisztaságát.

A vegyület ezen kívül gátolja a gyulladást kiváltó faktorok kifejeződését, amelyek jelentős mértékben hozzájárulnak az öregedésben és az öregedéssel járó betegségek kialakulásában. A hidrogén-szulfid termelésében szerepet játszó CSE enzimmel nem rendelkező kísérleti egerekben például jelentős mértékű, korai érelmeszesedést tapasztaltak, ami az öregedés elkerülhetetlen következményének számít.

A hidrogén-szulfid hiánya a neurológiai egészséget is alááshatja. A Parkinson-kóros kísérleti állatokban az endogén H2S alacsony szintjét mutatták ki, és az Alzheimer-kóros betegek agyában is a vegyület csökkent szintjét mérték. Főként állatkísérletek, de néhány humán kísérlet is utal arra, hogy a hidrogén-szulfid a rákos megbetegedések ellen is védelmet nyújthat.

"Az eddig rendelkezésünkre álló adatok alapján valószínűsíthetjük, hogy a hidrogén-szulfid hatékony szer lehet az öregedés és az öregedéssel járó betegségek megelőzésében és kezelésében" - összegezte Jiang. "A jövőben az emberek ételben vagy öregedésgátló étrendkiegészítő formájában szedhetik majd a hidrogén-szulfidot."

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!