Megoldás a lógó szemhéj ellen

A szemhéj lelógó, megereszkedett bőre nemcsak fáradtabbnak, de idősebbnek is mutatja az arcot. Sutka Beáta, az Oxygen Medical szakembere szerint szemhéjplasztika nélkül is lehet javítani ezen a problémán.

Miért ereszkedik meg a szemhéj bőre?

Az esetek nagy részében nem születünk megereszkedett, lógó szemhéjjal, a jelenség mindössze annak "köszönhető", hogy idővel a bőr elveszti tartását és rugalmasságát, csökken a kollagén termelődés. Ugyanakkor mindkét nem képviselői közt akadnak, akik keleties, takart szemhéjjal rendelkeznek, gondoljunk csak Renée Zellwegerre. A duzzadt szemhéj azonban átmeneti jelenség is lehet, ami a túl kevés folyadék- vagy túlzott só-fogyasztás, illetve a kialvatlanság miatt alakul ki.

Hat tipp a ráncok ellen Több tényezőtől is függ, milyen mértékben és intenzitással ráncosodik a bőrünk. Néhány dologra azért érdemes odafigyelni.

Ilyen tünetet okozhat még például a pajzsmirigy működésének zavara is. Bizonyos idegrendszert érintő betegségek miatt is csökkenhet a szemhéj izmainak tartása, így a szem álmosnak, az arc nyúzottnak tűnhet. A lógó, petyhüdt szemhéj azonban - a puffadással ellentétben - tartós szépséghiba, ami még a sminkelést is nehézkessé teszi, hiszen a szemet nagyobbnak mutató színeket, vonalakat elfedi a megereszkedett bőr.

Nem csak a szemhéjplasztika segíthet a problémán

1. Tojásfehérje

A megtisztított, sminkmentes szemhéjra fektessünk egy tojásfehérjébe mártott vattát (amelynek nem szabad csöpögnie), és várjuk meg, amíg teljesen megszárad.

2. Kamillatea

A kamillatea gyulladáscsökkentő faktorokat tartalmaz (igaz, az érzékenyeknél szárító hatást is kifejt), így a szemet is nyugtatja, frissíti. A hatékonyság érdekében a rövid ideig beáztatott filtert tegyük rövid ideig a hűtőbe és igazán hidegen fektessük a szemhéjra 20 percig.

Nem csak a plasztika segíthet a lógó szemhéjon

Nem csak a plasztika segíthet a lógó szemhéjon

3. Aloe vera

Természetes hatóanyagokkal is revitalizálhatjuk a szemet. Mindössze 4 teáskanál joghurtot, ugyanennyi aloe vera gélt, 2 teáskanál zablisztet és 5 szelet hámozott, reszelt uborkát kell összekeverni és a pakolást 20 percig a szemhéjon hagyni, majd hideg vízzel lemosni. Ha nem szeretnénk pepecselni, az uborkaszelet önmagában is remekül hidratál.

4. Hideg hatás

Egy jégkocka vagy egy hűtőben tartott evőkanál sokkoló hidegsége rövid távon összehúzza a bőrt és frissíti a fáradt szemet. Alkalmi megoldásként remekül beválhat.

5. Tartós megoldás

A jelentősen megereszkedett, túl sok bőrrel fedett szemhéj látványos megoldása lehet a szemhéjplasztika, amely során eltávolítják a bőrfelesleget. Nem minden esetben van azonban szükség ilyen komoly, vágással járó beavatkozásra és sokan szeretnék is elkerülni a túl mesterkélt hatásokat - ismerteti Sutka Beáta, az Oxygen Medical Ultherapy specialistája.

A speciális, mélyreható ultrahangos kezelés jelenleg ez az egyetlen valóban hosszú távú megoldást ígérő esztétikai kezelés, amivel látványosan emelhető a szemöldök és a szemhéj. Az eljárás igazi "lunch time" beavatkozás, amely után nyugodtan folytatható a napi tevékenység. A kezelést követően azonnal érzékelhető a szemhéj tömörsége, "emelkedése", a végleges eredmény azonban a kollagén rekonstrukció miatt 2-3 hónap alatt alakul ki.

Forrás: Oxygen Medical

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!