Az interneten keringő bölcsességek szerint az aloe a gyógynövények királya, már-már az a benyomásunk támad, hogy a középkori alkimisták álma teljesedik be: mégis létezik hát a panacea, a mindent gyógyító szer, azaz növény - kezdi leleplező posztjában az ismeretterjesztést a Ködpiszkáló bloggere, dr. Csupor Dezső, aki az aloe-s reklámok mögé enged betekintést, amelyekből az tűnik ki, ez a növény tényleg minden nyavalya ellen hatásos.
Mi a csapdája az aloe-t dicsőítő reklámoknak?
"A növény széleskörű gyógyhatásának olvastán azt gondolhatnánk, hogy a készítmények gyógyszerként vannak forgalomban. Ezzel ellentétben hazánkban egyetlen, Aloe vera gélt tartalmazó termék sem gyógyszer, és ilyenek Európa más országaiban sincsenek forgalomban. Ez az oka az Aloe termékekkel kapcsolatos kettős beszédnek, ugyanis hazánkban gyógyhatás (alapvetően) csak gyógyszereknek tulajdonítható, étrend-kiegészítőknek és kozmetikumoknak nem. Ha azonban nem a termékről, hanem az alapanyagáról szól az ismertetés, jogilag a helyzet kevésbé egyértelmű, így elhangozhatnak merészebb kijelentések is" - írja a poszt.
Gyógynövény?
Tényleg csodanövény az aloe vera? De van-e helye a gyógynövények között az Aloénak és mire is jó valójában? A kérdés első felére a válasz röviden: igen, a jelentősebb gyógynövények közé tartozik. Az Aloe fajok tejnedvét (tehát nem a reklámoknak köszönhetően jóval ismertebb gélt) évszázadok óta használják hashajtóként. A szárított Aloe tejnedv több hashajtó gyógytermékben is megtalálható, ezek azonban a laza széklet elérésén túl egyéb csodás tulajdonsággal nem rendelkeznek. A hatás a tejnedvben található hidroxiantracén-származékoknak tulajdonítható.
A népszerű aloe gélt tartalmazó készítmények esetén ugyanakkor nem tapasztalható hashajtó hatás. Ez meglepő lehet, hiszen az aloe gélt és a tejnedvet is a növény pozsgás, húsos leveleiből állítják elő. A látszólagos ellentmondás feloldható: az aloe tejnedvet és a gélt különböző sejtek termelik, előbbi a levél keresztmetszeti képének peremén, utóbbi a közepén helyezkedik el. Míg az aloe tejnedv hashajtó hatású vegyületeket tartalmaz, az aloe gél túlnyomórészt egyszerű cukrokból felépülő poliszacharidot (1%) és vizet (99%). Bár a hashajtók előállítására használt Aloe fajok is tartalmaznak gélt, és a gél nyerésére alkalmazott növényekben is vannak hashajtó anyagok , a korszerű előállítási módszerekkel a két termék nem szennyezheti egymást. A gélt a levelek "filézésével" (gépi úton kimetszik a levél közepéből a gélt tartalmazó részt), mosásával nyerik, míg a hashajtó tejnedv a levél keresztirányú metszése után spontán kifolyik a levélből. A gél és a tejnedv könnyen megkülönböztethető: a gél átlátszó, színtelen, a tejnedv sárgás, szárítva sötétbarna-fekete, elporítva sárgás. A hazánkban oly népszerű Aloe vera termékek a gélt tartalmazzák.
Ha elvonatkoztatunk a reklámízű ajánlásoktól, az Aloe verával kapcsolatos több száz tudományos közlemény alapján reális kép alakulhat ki arról, hogy jelenleg milyen a növény szakmai megítélése. Az Aloe gél gyulladáscsökkentő, immunrendszerre ható, sebgyógyulást elősegítő hatása a vizsgálatok zömében beigazolódott, a sebgyógyulást, az égések, fagyások gyógyulását gyorsította. Ez a hatás - mint azt embereken elvégzett tanulmányok is igazolják - bőrfelületen történő, azaz külsőleges alkalmazás esetén várható. A gélt egyes vizsgálatok kedvezőnek találták felfekvéses sebek és pikkelysömör tüneteinek enyhítésére is. Bőrgyógyászati hatásai miatt elterjedten használják kozmetikumok előállítására. Az Egészségügyi Világszervezet által a növényről kiadott, mértékadónak tekinthető monográfia is csak a bőrgyógyászati alkalmazásról tesz említést.
És mi a helyzet a szájon át történő alkalmazás hatékonyságával kapcsolatban? Tényleg gyógyítja a rákot? A Ködpiszkáló blogon választ kap a kérdéseire.
