Meglepő bajt okozhatnak a cukros üdítők

Az öregedés, a hormonok vagy a stressz is okozhat fokozott hajhullást. Egy friss kutatás azonban rávilágított arra, hogy akár a cukros italok fogyasztása is meghúzódhat a hajvesztés háttérében.

Több tanulmány is utalt már arra, hogy a nyugati típusú táplálkozás összefügghet a hajvesztéssel. Az ilyen étrendnek pedig bizony a cukros termékek, illetve a cukorral édesített italok is gyakori részét képezik. Egy friss tanulmány szerint azonban érdemes ezen változtatni, ezek fogyasztása ugyanis valóban kapcsolatban állhat a hajhullás nagyobb kockázatával, legalábbis a férfiaknál.

fiatal férfi narancsos üdítőt iszik
Akár a cukros italok fogyasztása is meghúzódhat a hajvesztés háttérében. Fotó: Getty Images

Ezer férfit vizsgáltak

A cukros italok és a hajhullás közötti lehetséges összefüggés alaposabb tanulmányozása érdekében készítették el az egyik kínai egyetem kutatói az új tanulmányt. Vizsgálatukba ezer olyan férfit vontak be, akik hetente 1-3 liter cukorral édesített italt fogyasztottak. A kínai kutatók arra jutottak, hogy azoknál az alanyoknál, akik naponta egynél több cukros italt fogyasztottak, 42 százalékkal nagyobb volt a hajhullás kockázata, mint az ilyen italokat nem fogyasztók esetében.

Mit értünk cukros italok alatt?
Nemcsak az üdítők tartoznak a cukros italok kategóriájába, hanem például a hozzáadott cukrot tartalmazó gyümölcslevek, illetve a sport- és energiaitalok is – de a kávé és a tea is ide sorolható, ha teszünk bele cukrot. Egy 2014-es tanulmány szerint az Egyesült Államokban a felnőttek 49 százaléka fogyaszt naponta cukorral édesített italt.

A nőknek sem árt vigyázniuk

Bár a fenti eredmények egy olyan tanulmányból származnak, amelynek csak férfi alanyai voltak, ez még nem jelenti azt, hogy a nők hajhullását ne befolyásolhatnák a cukros italok – ezt a szóban forgó tanulmány szerzői azonban nem vizsgálták. A tudósok egyetértettek viszont abban, hogy a szorongás is hozzájárulhat a hajhullás fokozódásához (ez tehát összefüggésbe hozható a nők körében jelentkező hajritkulással is).

Mit tehetünk a hajhullás csökkentéséért?

Ha szeretnénk minél tovább megőrizni dús hajkoronánkat, érdemes mérsékelni – vagy akár teljesen fel is függeszteni – a cukros italok és ételek fogyasztását. Az étrendi változások túl azonban több más tényezőt is fontos lenne bevezetnünk, úgymint a megfelelő mennyiségű és minőségű alvást, vagy a helyes stresszkezelést. Gondoskodnunk kell továbbá a hormonális egyensúly visszaállításáról/fenntartásáról is.

A hajvesztés pontos kiváltó okának azonosítása nagyon fontos – akkor lehet ugyanis hatékonyan fellépni a további hajhullás ellen. Elképzelhető azonban, hogy a cukros italok fogyasztása egyeseknél nagyobb szerepet játszik a hajvesztés befolyásolásában, mint másoknál.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában derült vagy gyengén felhős, száraz idő várható. Elsősorban a nyugati határszélen, valamint Borsodban és Szabolcsban, de időszakosan másutt is előfordulhatnak felhősebb körzetek, azonban csapadék ezeken a részeken sem lesz. Az északkeleti szelet napközben a Tiszántúlon élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.Késő estére -4, +4 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!