Így ébredhetünk kisimult arcbőrrel

A pihentető alvás segíti a bőrsejtek regenerációját, energiával tölti fel a szervezetet, csökkenti az öregedés látható jeleit. Ugyanakkor alvás közben akár fel is gyorsíthatjuk a bőr öregedését, ha nem vigyázunk.

Mutatjuk, milyen házi praktikákkal vehetjük fel a harcot a ráncokkal szemben.

Ha hason fekve alszunk, arcunkat folyamatos nyomás éri, ami "elnyomhatja" a bőrt, emiatt pedig reggelre barázdás arccal ébredünk. Ezek a barázdák idővel kisimulnak, viszont ez az alvási pozíció így is kifejezetten gyorsítja a ráncok kialakulását, mivel rontja a bőr mikrokeringését. Érdemes tehát inkább rászokni a háton alvásra. Ha ez nem megy, még mindig beszerezhetünk speciális párnát, amelyet kifejezetten azért fejlesztettek ki, hogy megakadályozza az arcbőr idő előtti ráncosodását. Ebből több típus is létezik, általában speciális ergonómiával és bevonattal, amely kifejezetten a bőr állapotának megóvását szolgálja.

Emellett az egyik legjobb, amit tehetünk, hogy párnahuzatunkat selyemre vagy szaténra cseréljük. Már önmagában ez az apróság rengeteget segít abban, hogy a bőr éjszakai gyűrődését megakadályozzuk. Amennyiben pedig igazán tiszta és egészséges bőrt szeretnénk, párnahuzatunkat 3-4 naponta cseréljük le.

Arcbőrünk számára hasznos, ha háton fekve alszunk éjszaka
Arcbőrünk számára hasznos, ha háton fekve alszunk éjszaka.

Nem mindegy, milyen az esti rutinunk

Lefekvés előtti arcápolási rutinunkba érdemes lehet beépíteni valamilyen retinolt tartalmazó készítményt. A retinol az A-vitamin előanyaga, amely stimulálja a kollagéntermelést. Figyeljünk rá, hogy először mindig alacsony koncentrációjú retinolos termékkel kezdjünk, majd fokozatosan haladjunk az erősebbek felé. Szintén fontos, hogy mindig használjunk mellé nappalra fényvédőt, mivel fokozza a bőr fényérzékenységét.

Arra is figyeljünk, hogy bőrünk típusának megfelelő krémet, szérumot használjunk éjszakára. Ha túl tömény, zsíros terméket választunk, egyes bőrtípusoknál feleslegesen eltömheti a pórusokat, szárazabb bőrnél viszont a túl könnyed, vizes állagú termékek nem hidratálhatnak megfelelően, így reggelre száraz, feszülő bőrrel ébredhetünk. Örök szabály, amelyet nem lehet elégszer hangsúlyozni: soha ne feküdjünk le sminkben, mert ez az egyik legrosszabb, amit a bőrünkkel tehetünk. Aki rendszeresen kihagyja az esti arctisztítást, szinte biztos lehet benne, hogy bőre hamarabb és látványosabban fog öregedni.

Teremtsük meg a legjobb körülményeket

Fontos, hogy gondoskodjunk a megfelelő körülményekről , hogy az alvásunk tökéletesen pihentető legyen. Aludjunk zajmentes, sötét környezetben, illetve ne legyen túl meleg a szobában, az elektromos kütyüket, telefont, tabletet pedig lehetőség szerint ne használjuk már lefekvés előtt.

Forrás: health.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Általában felhőtlen idő várható csapadék nélkül. Az északias szél általában mérséklődik, de hazánk keleti harmadán továbbra is nagy területen élénk marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között várható, több fokkal alacsonyabb a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg kissé magasabb értékeket a nagyobb városokban, vízpartokon mérhetünk. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.