Ha nem mozog, végképp elsorvad
Nem maga a csontleépülés, a csontritkulás fáj, hanem az a sok kisebb-nagyobb törés, ami a törékennyé vált csontokban egyre gyakrabban bekövetkezik. Ha valamelyik tagunk fáj, önkéntelenül nyugalomba helyezzük, pihentetjük, megpróbáljuk kerülni a fájó mozdulatokat. A csontritkulás okozta fájdalmakon azonban ez nem segíti, így esetében ennél ártalmasabb fájdalomcsillapító technikát nem is alkalmazhatnánk. A pihentetés nem iktatja ki végleg a fájdalmat, legfeljebb átmeneti enyhülést hoz. Hosszú távon azonban megbosszulja magát, s a fájdalom egyre erősödik. Ha ugyanis a csontokat nem terheljük, azok óhatatlanul elkezdenek leépülni. Minek táplálna, növesztene a szervezet hosszú időn át használaton kívüli alkatrészeket? Az egyre porózusabb, gyengébb csont viszont egyre könnyebben sérül, okoz apróbb vagy nagyobb fájdalmas töréseket. Így vezet a kímélet végül egyre súlyosabb állapothoz, ami még több mozgáshiánnyal, végül ágyhoz-kötöttséggel jár.
Kiút az ördögi körből
A legjobb az lenne, ha a az elgyengült csontok esetében a csontépítő folyamatokat tudnánk valahogy életre kelteni, de sajnos jelen tudásunk szerint a korral járó csontleépülés nem fordítható meg, legfeljebb lassítható vagy megállítható. Az állapotromlás lejtőjén akkor van megállás, ha sikerül mozgásra bírni a betegeket, amit legkönnyebben a mozgást akadályozó fájdalom csillapításával lehet elérni. És bármilyen furcsa, a mozgás is lehet fájdalomcsillapító, ha kellő kitartással végzik. A hátizomzat edzése, karbantartása, netán megerősödése beágyazza a gerincet, a meggyengült csigolyákat, segít egyenesen tartani a hátat, ezáltal pedig az ember jobban tud egyensúlyozni. Az edzettebb, biztosan mozgó ember ritkábban esik el, s ha mégis, ügyesebben irányítja testét a földetéréskor. Végső soron tehát csökken a csonttörések veszélye. A mozgás és az izmok erősödése hasonlóképpen hat nem csak a hát, hanem valamennyi csontunk esetében.
Rendszeresen mozogni
Amikor az ember magától, szakember vagy ismerős unszolására a fájdalom ellenére is rászánja magát a testmozgásra, mindenképp érdemes a csontritkulást jól ismerő gyógytornász segítségét kérni, aki a lehető legkíméletesebb mozgásokkal segít a nehéz kezdet idején. Természetesen mindenkinek egyedül, saját szakállára is érdemes rendszeres testmozgást végezni, amire nagyon alkalmas az úszás. A víz enyhe simogatásával, és azáltal, hogy csökkenti a testre nehezedő terhelést, eleve gyógyító hatású. Feltéve, hogy az uszodában nem csúszunk el, maga az úszás a lehető legkisebb törésveszéllyel járó sport.
Mégis kellene az a fájdalomcsillapító!
"Ez mind szép és jó, de lehet, hogy mégis csak kellene az a fájdalomcsillapító, legalább addig, míg kicsit jobb lesz" - hangzik el sokszor valami hasonló, amikor a gyógytornászhoz vagy orvoshoz fordul a mindenre elszánt csontritkulásos beteg. S valóban, kérése jogos, megkapja a kért fájdalomcsillapítót, ami azután ideig-óráig segít is, hosszú távú szedése azonban nem javasolt. Jó tudni, hogy a csontritkulásra felírt, korszerű biszfoszfonátok használói e szerektől fájdalmuk enyhülését is remélhetik, mert fájdalomcsillapító hatásuk bizonyított. Ezért a különböző fájdalomcsillapítókkal való próbálkozás helyett, célszerűbb figyelni a csontritkulás-gyógyszer rendszeres bevételére. Így elkerülhető a fölösleges gyógyszerhasználat, és a fájdalomcsillapítók folyamatos szedése miatti mellékhatások, főként az emésztőrendszeri panaszok.
