A csípőt erősíti a tej és a joghurt

Ha a csontok egészségéről van szó, a tejtermékek közül sem mindegy, melyiket választjuk, nem mindegyik rendelkezik ugyanis egyformán jótékony hatással.

A bostoni Öregedéskutató Intézet szakemberei arra a megállapításra jutottak, hogy a csípő csontsűrűségének növelésére legjobb, ha tejet és joghurtot fogyasztunk, a gerinc erősítésére azonban már nem biztos, hogy ezek a legjobb választások. A vizsgálat során a kutatók több mint 3200, huszonhat és nyolcvanöt év közötti férfit és nőt követtek nyomon, akik valamennyien kitöltöttek egy kérdőívet, melyben arról kellett számot adniuk, milyen gyakorisággal fogyasztanak bizonyos ételeket, de emellett arról is kikérdezték őket, dohányoznak-e, szednek-e kalciumot vagy D-vitamint, mozognak-e rendszeresen, illetve nők esetében arra is kitért a felmérés, beléptek-e már a változókorba.

Ezért egészséges a fagylalt

Az amerikaiak közül nagyjából 44 millióan szenvednek csontritkulásban , amit az alacsony csontsűrűség okoz, és hatására megemelkedik a csonttörések (különösen a csípő, a gerinc és a csukló törésének) kockázata. A tanulmány 12 éve alatt 43 csípőtörés fordult elő a vizsgált alanyok körében, és mivel ez a szám elég alacsony, arra sem elég, hogy kellő konklúziót vonjanak le belőle a szakemberek arra nézve, vajon a tejtermékek mennyire befolyásolták a törések mértékét. Azt azonban ennyi adat alapján is leszűrték a kutatók, hogy a csípő alsó csontjának sűrűségére pozitívan hatottak a különféle krémes tejtermékek, például a fagylalt, a tejföl, a krémsajtok vagy a tejszín.

Az Archives of Osteoporosis című lapban megjelent tanulmányt készítő Shivani Sahni elmondta, hogy a tejszín különbözik a többi tejterméktől abban, hogy magasabb a szaturált zsírtartalma, ám kevesebb benne a kalcium, a fehérje és a D-vitamin. A vizsgálatok azt is kimutatták, hogy sem a kemény, sem a lágy sajtok nem növelték a csontsűrűséget a csípőben vagy a gerincben.

A kutatók egy kisebb méretű, 2700 felnőtt bevonásával készült vizsgálatot is elvégeztek, amely során arra a következtetésre jutottak, hogy aki napi 2,6 adagnyi tejet, joghurtot vagy sajtot fogyasztott, annak mind a csípőjében, mind a gerincében nagyobb csontsűrűség volt mérhető. Sashi úgy véli, a kutatások alapján kijelenthető, hogy a tejtermékekben található különféle tápanyagok - azaz a fehérje, a kalcium és a D-vitamin - együtt sokkal pozitívabban hatnak a csontok egészségére, mint külön-külön bármelyik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

A délnyugati, déli tájakon is csökken a felhőzet. Az ország nagy részén derült idő várható csapadék nélkül. A keleti országrészben élénk marad az északias szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 16 és 22 fok között alakul, de a szélárnyékos északi tájakon ennél alacsonyabb értékeket is mérhetünk. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.