Ételek, italok hatása a daganatos betegségek kialakulására és megelőzésére
A rákos betegségek ismerete az ókorba nyúlik vissza. Már az ógörög gyógyító, Hippocrates is említést tett a daganatos betegségek és a táplálkozás összefüggéseiről. Kiemelte például a mandula rendszeres fogyasztásának jótékony szerepét.
Szívbarát molekula nem csak szíveseknek
Több mint két évtizedre visszanyúló sikertörténettel rendelkezik a koenzim Q10 a tágulásos szívbántalmak kiegészítő terápiájában nyújtott előnyeinek köszönhetően. A legdrámaibb javulások a betegség kezdetén adott KoQ10-kezeléssel érhetőek el.
Aktív napok ötvenen túl is? Lehetséges! (x)
Az emberi szervezet idővel kopik: csökken az izmok rugalmassága, kevésbé halljuk a magas hangokat, gyengül a látásunk élessége. Azonban nagyon sokat tehetünk azért, hogy ezek a problémák minél kevésbé érintsenek minket. És a megoldás még finom is lehet!
A felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően nagyrészt gomolyfelhős, napos időre van kilátás, de a gomolyfelhők időszakosan jobban összeállhatnak. Kevés helyen, nagyobb eséllyel északkeleten, keleten alakulhat ki záporeső. Az északnyugati szelet élénk lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.