Fogászati ellátás 60 év felett, illetve közgyógyellátottaknál

Ahogy idősödünk, úgy válik egyre gyakoribbá, hogy szükség van a fogak pótlására, ám ezek kedvezményesen járnak, illetve indokolt esetben közgyógyellátottaknak általában ingyenesek.

Cikkünkben dr. Kőrösi László, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Gyógyító-megelőző Ellátási Főosztályának főosztályvezető-helyettese válaszolt az 50plusz kérdéseire. Az adatokat 2008 szeptemberében frissítettük az OEP segítségével.

Milyen fogászati kezelések járnak 60 év felettieknek ingyenesen, illetve kedvezményesen?

- Ennek a korosztálynak a teljes körű alap- és szakellátás ingyenes, tehát a fogorvos munkadíját nem kell kifizetni. Ám a kezelés során fölmerülő technikai költségeket ki kell fizetni, például a fogtechnikus munkadíját, a beépített fogpótlások árát stb. Az érdeklődők az 1997. évi LXXXIII. törvény 12. §-ában nézhetnek utána a részletes szabályoknak.

Milyen fogpótlások járnak 60 év felettieknek ingyenesen, illetve kedvezményesen?

- Fogpótlás ennek a korosztálynak nem jár ingyenesen, a kivehető protézisek árát az Országos Egészségbiztosítási Pénztár 50 százalékban támogatja, tehát a fölmerülő költségeknek a felét fizeti a 60 éven felüli, közgyógyellátásra nem jogosult beteg. A rögzített fogpótlások árának is a felét fizeti az idős beteg, ha gyulladásos góckutatást követően kihúzzák a fogát.

Milyen fogászati kezelések járnak közgyógyellátottaknak ingyenesen, illetve kedvezményesen?

- Minden közgyógyellátottnak - függetlenül attól, hogy hány éves - ugyanúgy jár a teljes körű, ingyenes fogászati ellátás, mint a 60 éven felülieknek, tehát nem kell fizetniük a kezelés során fölmerült fogorvosi költségekért.

Milyen fogpótlások járnak közgyógyellátottaknak ingyenesen, illetve kedvezményesen?

A közgyógyellátásra jogosultak 100 százalékos támogatás mellett vehetik igénybe a fogpótlás minden fajtáját. Ha a betegnek egy góckeresés során (tehát nem csupán esztétikai megfontolások miatt) húzzák ki a fogát, akkor hiányzó fog pótlása, nem csupán kivehető, hanem rögzített fogpótlásként is ingyenes a számára. Fontos felhívni a figyelmet azonban arra, hogy a 100 százalékos támogatás nem jelent minden esetben ingyenességet. Amennyiben az eszköz ára magasabb, mint a közfinanszírozás alapjául elfogadott ár, akkor a különbözetet a betegnek kell megfizetnie.

Hol vehetőek igénybe ezek a kezelések, pótlások? Van-e kötelező, területileg illetékes hely, vagy az ország bármely fogászatánál?

Az OEP által támogatott fogorvosi ellátás alapelve az, hogy az OEP által finanszírozott fogorvosi kezelés csak az OEP-pel szerződött fogorvosnál vehető igénybe. Ezek jellemzően a körzeti szakorvosi rendelőkben található fogorvosok, illetve vannak olyan fogorvosok is, akik nem a rendelőkben dolgoznak, ám van OEP-szerződésük. A fogorvos mellett annak a fogtechnikusnak, aki a pótlást készíti, is rendelkeznie kell OEP szerződéssel ahhoz, hogy az eszköz tb támogatással vehesse igénybe a beteg. Fontos azonban tudni, hogy az egészségbiztosító által támogatott, tehát kedvezményes, illetve ingyenes fogorvosi kezelés olyan magán fogorvosoknál nem vehető igénybe, akik az OEP-pel nem szerződtek. Erről előre kérdezzék meg a magánfogorvost.

Minden településen, illetve minden fővárosi kerületben vannak alapellátó szolgáltatók, amelyeknek területi ellátási kötelezettségük van, ezek az úgynevezett körzeti fogorvosok, amelyek jellemzően a rendelőintézetekben dolgoznak. Ezekben a fogorvosi rendelőkben kötelezően el kell látni a számukra előírt körzetből érkező betegeket, és a körzetükben lakó 60 éven felüli betegeknek természetesen ingyenesen kell biztosítani az alap- és szakellátást.

Ha a beteg nem a körzeti fogorvosához megy, hanem más OEP szerződéssel rendelkező fogorvoshoz, akkor is megkapja az ingyenes ellátást. Ha például egy budapesti 60 évnél idősebb beteg Sopronban megy fogorvoshoz, akkor is köteles az ottani körzeti fogorvos ingyenesen ellátni őt, kivéve akkor, ha annyi saját körzetéből érkező betege van, hogy a kapacitásába nem fér bele. Természetesen ezek a szabályok a sürgősségi ellátásra nem vonatkoznak, mert a sürgősséggel érkező betegeket mindig el kell látni.

Részletes lista 60 év felettieknek, illetve közgyógyellátottaknak

Ha valaki kíváncsi arra, hogy milyen gyógyászati segédeszközök járnak OEP támogatással, illetve közgyógyellátottaknak ingyenesen, akkor ide kattintva letöltheti a 2008. augusztus 16-tól érvényes listát.

A 3561. tételtől találja a fogászati ellátásra vonatkozó listát.

Az alábbi listában szereplő gyógyászati segédeszközök a jelenleg érvényben lévő rendelkezések alapján térítésmentesen is igénybe vehető közgyógyelátottak számára.

1. oszlop: mennyiségi egység (1 - darab, 3 - csomag/doboz)

2. oszlop: közfinanszírozás alapját képező nettó ár (Ft/mennyiségi egység)

3. oszlop: támogatás mértéke

4. oszlop: támogatás nettó összege (Ft/ME)

5. oszlop: kihordási idő (hónap)

6. oszlop: Felírható mennyiségi egység

Kivehető fogpótlások:

Fogsor alaplemez akrilátból Fogsor alaplemez öntőakrilátból Keményakrilát műfog Sellak vagy mélyhúzott egyéni kanál Egyéni kanál akrilátból Előregyártott kapocselemből készített vagy hajlított drótkapcsok Mintára öntött alsó vagy felső fémlemez Alábélelés Nem akrilát bázisú alaplemez* Porcelán műfoggarnitúra* (14 db-os)
Eszköz megnevezése 1. 2. 3. 4. 5. 6.
1 4074 50% 2037 48 1
1 4317 50% 2159 48 1
1 374 50% 187 48 14
1 514 50% 257 48 1
1 968 50% 484 48 1
1 241 50% 121 48 3
1 6532 50% 3266 48 1
1 2987 50% 1494 48 1
1 9625 50% 4813 48 1
3 7826 50% 3913 48 1

Megjegyzés: *porcelán műfoggarnitúra allergológiai vizsgálattal igazolt akrilát-allergia esetén rendelhető

Rögzített fogpótlások:

Egybeöntött fémkorona Korona keményműanyag leplezéssel Fémhídtag leplezés nélkül Hídtag keményműanyag leplezéssel Csapos sapka, csapos műcsonk, csapos sapkás műcsonk Csapos sapkás hátlemez, keményműanyag leplezéssel Primer teleszkóp korona Szekunder teleszkóp korona tartással Szekunder teleszkóp korona tartással, keményműanyag leplezéssel
Eszköz megnevezése 1. 2. 3. 4. 5. 6.
1 1617 50% 809 60 1
1 2845 50% 1423 60 1
1 1659 50% 830 60 1
1 2524 50% 1262 60 1
1 1531 50% 766 60 1
1 2944 50% 1472 60 1
1 2205 50% 1103 60 1
1 2484 50% 1242 60 1
1 3426 50% 1713 60 1

Megjegyzés: 18 éves kor alatt, terhes és gyermekágyas nőknek a szülést követő 90 napig, valamint nem csontvelő-transzplantáció miatt elvégzett góckutatást követő fog-extrahálás utáni első ellátáskor rendelhető

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra