Az aranyérbetegség kezelése

Egy bizonyos kor felett egyre többen küzdünk aranyérbetegséggel. Ha utol is ért az állapot, szeretnénk minél előbb megszabadulni tőle, vagy legalább enyhíteni a tüneteket. Cikkünkben az aranyér kezelési lehetőségeit foglaljuk össze.

Az aranyérbetegség a végbél záróizom-gyűrűje feletti erek kidudorodását, kitüremkedését, illetve az ezzel járó gyulladását és irritációját jelenti. Két formája létezik: a belső aranyeresség, mely a végbélen belül jelentkezik, illetve a külső aranyeresség, melynél a végbélnyílás körüli bőr alatti vénák kitágulásáról és előredudorodásáról beszélünk.

Az aranyérbetegség leggyakrabban az 50 év felettieket érinti, de ez nem azt jelenti, hogy a fiatalabb korosztály körében nem egyre gyakoribb ez a kínos probléma. Az elhízás, a rostszegény étrend okozta gyakori székrekedések, a mozgásszegény életmód mindenkinél kiválthatják az aranyerességet.

Aranyerem van, mit tegyek?

Általában elmondhatjuk, hogy az aranyeresség nem múlik el magától. Bizonyos változtatásokat kell alkalmaznunk életvitelünkben, valamint közepesen súlyos vagy súlyos esetben a kezelőorvosunk által javasolt kezelést sem kerülhetjük ki.

Már az segít, ha odafigyelünk a rostokban gazdag táplálkozásra, és a bőséges folyadékfogyasztásra. Az aranyértől szenvedők nagy része javulást tapasztal, ha felveszik, és hosszú távon meg is tartják ezeket a szokásokat. A fájdalom kezelésére alkalmas a langyos, de nem forró ülőfürdő, illetve a paracetamol tartalmú fájdalomcsillapítók alkalmazása. Mielőtt azonban bármilyen fájdalomcsillapítót szedni kezdünk, mindig kérjük ki orvosunk véleményét. Léteznek ezenkívül olyan krémek és kúpok, melyek komoly segítséget jelentenek az aranyér elleni harcunkban.

Ha az aranyérbetegségünk súlyosabb, általában mindez nem elég, ilyenkor a következő lehetőségek kínálkoznak.

  1. Az orvos beinjekciózhat egy olyan oldatot az aranyerekbe, melyek ettől zsugorodnak, hegesednek, majd leesnek.
  2. Az előreesett aranyerektől rájuk szorított apró gumigyűrű segítségével tud a szakember megszabadítani. Egy héten belül az elszorított ér elhal, leesik és a széklettel együtt távozik.
  3. A koaguláció vagy a kauterizáció az aranyereknek megfelelő eszközzel (vagy például lézerrel) történő "leégetését" jelentik.
  4. Súlyosabb esetekben a problémás aranyerek sebészeti eltávolítására van szükség.

Az aranyérbetegséget 95%-os sikerességgel lehet kezelni, de ha valaki nem hajtja végre a megfelelő életmódbeli változtatásokat (rostfogyasztás, rendszeres mozgás stb.), a betegség visszatér.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra