Tünetek

A tünet olyan, a normálistól eltérő jelenség, amelyből az orvos, a beteg kikérdezését és vizsgálatokat követően képes felismerni a betegséget. A tünet lehet szubjektív vagy objektív. Előbbi nem más, mint amit a beteg panaszként észlel, az utóbbiakat az orvos mutatja ki. Általános tünet például a láz, a fájdalom, a fáradékonyság, a viszketés, a magas vérnyomás vagy a köhögés. Más tünetek egy adott betegségre inkább jellemzőek, mint például a hirtelen jelentkező rendkívül erős szegycsont táji fájdalom szívinfarktus esetén.

Hidegrázás tünetei és kezelése

Mi a hidegrázás?

A hidegrázás a szervezet fokozott hőtermeléssel, izomrángással, izom-összehúzódással, esetleg vérnyomás-emelkedéssel járó védekező reakciója. Jelentkezhet lázas állapot kialakulása előtt, de előfordul hidegben is, amikor a lehűlés ellen próbál vele védekezni a szervezet. A megnövekedett izommunkával járó hidegrázásnál a bőr erei összehúzódnak, ezáltal csökken a hőleadás. Ennek hatására a testhőmérséklet akár 3-4 fokkal is emelkedhet. Ha a hidegrázás betegség tünete, akkor általában különböző fertőzésekhez, gyulladásos folyamatokhoz kapcsolódik. Súlyos hidegrázás általában az olyan magas lázzal járó betegségeknél fordul elő, amelyeknél a testhőmérséklet legalább napi egy Celsius-fokos ingadozást mutat. Tehát például lemegy 37 fok alá, aztán fölmegy 38 fok fölé. Azoknál a betegségeknél jellemzően nem jelentkezik hidegrázás, amelyek tartósan egyformán magas lázzal járnak.

Tünetek

A hidegrázás előfordulása

Mivel a hidegrázás kialakulásához megfelelő reakciókészség szükséges, kevésbé érinti azokat, akik nagyon elesett állapotúak. Tehát az idősebbeknél kevésbé jelentkezik, mellettük pedig a kisbabáknak is inkább csak a szájuk lilul el és romlik a keringésük, hidegrázás viszont nem nagyon alakul ki náluk. Leginkább az amúgy jó állapotban lévő felnőtteket érinti a hidegrázás.

A hidegrázás okai

A hidegrázás egy tünet, amely a leggyakrabban amiatt alakul ki, mert a véráramot olyan baktériumok vagy endotoxinok árasztják el, amelyek a hőközpontot ingerlik. Ha a kiváltó ok maga a baktérium, pontosabban annak a véráramban történő felszaporodása, akkor toxémiáról beszélünk. Ilyesmit jellemzően gennykeltő baktériumok, coccusok okoznak. Ha a kiváltó ok endotoxin, akkor a panaszt nem maga a baktérium, hanem a belőle kiszabaduló méreganyag véráramban történő felszaporodása eredményezi. Endotoxint termelő baktériumok nemcsak fertőzések során kerülhetnek a szervezetbe, hanem termelhetnek ilyesmit az egyszerű bélbaktériumok is.

Hidegrázást okozhatnak vírusfertőzések is, mivel a hőszabályozó rendszert azok is befolyásolhatják. Jó példa erre a csonttörő lázként is emlegetett Dengue-láz, amely egy magas lázzal járó vírusos megbetegedés. A malária, amelynél a kórokozó protozoon, ugyancsak hidegrázást okoz. Az ok ez esetben is a kórokozó véráramban történő felszaporodása.

Vezethet hidegrázáshoz a szervezet nagyobb vérzés vagy sokkos állapot miatt beinduló vészreakciója is. Ilyenkor az érpálya hirtelen kitágulása, a keringő vérmennyiség és az érpálya térfogata közötti különbség eredményez hirtelen vérnyomásesést, majd -emelkedést. Ennek is lehet tünete a hidegrázás. Komoly remegéssel járó állapot bármilyen sokkos állapotnál előfordulhat.

Gyógyszermellékhatásként, kemoterápiás kezelés mellékhatásaként szintén jelentkezhet hidegrázás.

A hidegrázás tünetei

A tünet a borzongás, a szó szerinti hidegrázás. Az érintettek ilyenkor dideregnek, ennek mértéke pedig nagyon súlyos is lehet. Előfordul, amikor az izomgörcs olyan szintű, hogy a beteg nem is tudja uralni a mozgását, a vázizomzat is rángani kezd. Vannak olyan lázas állapotok (ilyen a csonttörő láz), amelyeknél az izomrángás annyira erős is lehet, hogy miatta a csontok is törhetnek. Maga a hidegrázás nem szokott túl hosszú ideig tartani, általában csak néhány percig jelentkezik. Hossza az egy órát jellemzően nem éri el. A panasz többnyire rosszullétes állapotokhoz társul, és ugyan a hidegrázásos rosszullétek nem tartanak sokáig, de ismétlődhetnek.

A hidegrázás diagnózisa

A hidegrázást a panaszok, látható jelek alapján lehet észlelni. Emellett mérni kell a vérnyomást, pulzust, testhőmérsékletet. Mivel tünetről van szó, felállítani nem a hidegrázás diagnózisát kell, hanem a hátterében álló betegségét.

A hidegrázás kezelése

A kezelés abból indul ki, hogy a hidegrázás hátterében általában valamilyen kórokozó áll, a véráramban jellemzően az szaporodik föl. Emiatt az első lépés, hogy a véráramból megpróbálnak izolálni valamilyen baktériumot vagy egysejtűt. A gyógyszeres terápiát attól függően lehet megkezdeni, hogy mi maga a kiváltó ok. Emellett fontos a folyadékpótlás, aminek ez esetben az is célja, hogy a véráram térfogatát megfelelő szinten lehessen tartani. Vannak olyan lázcsillapítók is, amelyek a központi idegrendszer érzékenységét is csökkentik, így enyhítik, megszüntetik a hidegrázást. Ezeket is hasznos lehet szedni ilyen esetekben.

A hidegrázás gyógyulási esélyei

A gyógyulási eset mindig a kiváltó októl függ, hiszen a hidegrázás soha nem önálló betegség, mindössze egy tünet. Tehát ha a kiváltó okot sikerül megszüntetni, a hidegrázás is elmúlik.

A hidegrázás szövődményei

Nagyon erős hidegrázásnak izomszakadás és csonttörés lehet a szövődménye, de ilyesmi a gyakorlatban csak ritkán történik. Jelentkezhet légzési elégtelenség is, de ez is ritkán fordul csak elő. Ha a hidegrázás nagyon erős, a beteg pedig nagyon elesett állapotú, akkor a jelenségbe akár bele is lehet halni. Általános panasz a hidegrázás utáni kimerültség lehet.

A cikk elkészítéséhez nyújtott segítséget köszönjük dr. Kádár János belgyógyász, infektológus, allergológus és klinikai immunológus szakorvosnak

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +22, +30 °C
Minimum: +13, +18 °C

Hazánkban szombaton délelőtt közepesen felhős ég mellett időnként erősen felhős időszakok is előfordulnak, helyenként zápor, kisebb eső is kialakulhat. Délután folytatódik a változóan felhős idő, továbbra is előfordulhat egy-egy zápor, esetleg zivatar. A szél napközben eros északi lesz. Hajnalban 13, 18 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 22, 30 fok között alakul. Késő este 14, 19 fok lesz. Szombaton gyenge hidegfronti hatás érvényesül. Enyhébb görcsös panaszok jelentkezhetnek, például görcsös fejfájás és izomgörcsök. Az arra hajlamosaknál ingadozhat a vérnyomás, egyesek nyugtalanságot tapasztalhatnak. A szél csökkenti az érzett hőmérsékletet, a szórványos záporok miatt az esernyőkre is szükség lehet. A légszennyezettség alacsony, kissé növekszik. A porkoncentráció közepes, alig változik. A légnyomás alig változik.

Egészséget befolyásoló hatások:

Magas pollenkoncentráció