Táplálékkiegészítők
Vitaminok, amelyek 40 felett kötelezőek
Negyven év körül testünk nem úgy működik már, mint húsz éves korában. Izomtömegünk csökken, nagyobb az elhízás veszélye, és megnő a krónikus betegségek kockázata is. Jobban kell vigyáznunk magunkra és ehhez más tápanyagokat is kell fogyasztanunk. Az alábbiakban ezeket vesszük sorra.
Kiderült, mire jók a fogyókúrás étrend-kiegészítők
A meglévő tudományos bizonyítékok nem támasztják alá, hogy a gyógynövényeket vagy izolált szerves összetevőket tartalmazó fogyókúrás étrend-kiegészítők érdemben hozzájárulnának a súlycsökkentéshez - derült ki két, az idei online Európai Elhízástudományi Kongresszuson bemutatott elemzésből.
Ezek 2021 táplálékkiegészítő-trendjei
Nem túlzás azt mondani, hogy az elmúlt egy évünket egy világjárvány határozta meg, éppen ezért nem csoda, hogy sokak életében kapott még nagyobb hangsúlyt az egészséges életmód, és ezen belül is a különféle vitaminok és táplálékkiegészítők szedése. Az pedig már most, 2021 első negyedévének vége felé közeledve látható, hogy mik lesznek a trendek ezen a téren.
Táplálékkiegészítők: minek szedjük őket, ha nem kell?
Egyre egészségtelenebbül élünk, ezért nő az igényünk arra, hogy egyre egészségesebben éljünk. Ez a paradoxon élteti a táplálékkiegészítők iránti folyamatosan növekvő igényt is. Ráadásul a technológiai fejlődés olyan új marketingszeleket keltett, amelyek hatalmasra dagasztották az iparág vitorláit.
Gyógyszerkereső
Olvasd el aktuális cikkeinket!
Ez az esti szokás a magas intelligencia jele a pszichológus szerint – Az elalvást is megkönnyíti
Egy pszichológus szerint van egy egyszerű esti szokás, amely a magasabb intelligenciájú embereknél gyakrabban fordul elő: az elalvás előtti olvasás. Ez nemcsak az elmét tarthatja formában, hanem a jobb alváshoz is hozzájárulhat.
A fátyolfelhőzet levonulását, valamint a gomolyfelhők feloszlását követően alapvetően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmeneti párásság, köd képződhet. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő helyeken, nagyobb városokban, vízpartokon ennél pár fokkal enyhébb is lehet az idő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.