Ptsd
Betegségleírások
Koronavírus: ezt mondja a kommandósok pszichológusa
A koronavírus-járvány nem csak azoknak az embereknek az egészségét károsíthatja, akiket megfertőzött a vírus. A betegségtől való félelem és a stressz, valamint a családtagoktól, barátoktól való távollét olyan tüneteket okozhat, amelyeket leginkább a katonák tapasztalhatnak meg. Ezért érdemes figyelni arra, hogy mit mond erről egy katonacsaládokkal foglalkozó klinikai szakpszichológus.
Így születtek a pszichológiai tesztek
Alig száz éve kezdték el vizsgálni, hogy az egyes emberek megfelelnek-e a stresszes környezetben végzendő feladatokra, azaz nyomás alatt is képesek-e teljesíteni. Akkoriban a stresszes környezetet az I. világháború harcterei nyújtották, ahonnan a katonák egy részét megmagyarázhatatlan pszichés tünetek miatt kellett kivonni. Ebből születtek meg a ma már széles körben használt személyiségtesztek.
Baljós jel, ha ugyanazon őrlődünk
A poszttraumás stressz betegség (PTSD) kezelésére olyan szereket használnak, amelyek ugyan nagyon hatékonyak, de erős pszichedelikus mellékhatásaik vannak. A zavartalan álommal töltött éjszakák eléréséhez talán van nyugodtabb útvonal is annál, mint ami különös látomásokon át vezet. A DARPA igyekszik megtalálni.
Így tesz tönkre egy lelki trauma
A poszttraumás stressz szindróma egy szorongásos lelki zavar, amely valamilyen traumatikus esemény után következik be. Kezeletlenül egészen súlyossá válhatnak a tünetek, egy új kutatás azonban fontos felfedezést tett, ami a gyógyítási lehetőségeket is bővítheti.
Amikor a munkahely maga a pokol
Az irodák tele vannak erős szagokkal, éles fényekkel, beszédhanggal és más ingerekkel. A többség számára - még ha egy új munkahelyre is kell beilleszkedni - ez a környezet könnyen megszokható. A neurodivergens emberek számára azonban ennyi hatás kezelése túl nagy kihívás lehet.
"Amit tehetek, hogy megállok, és hívom a 112-t"
Halálos gázolás, baleseti helyszínelés, a vágányt lezárták, hosszabb menetidő - sokak számára jól ismertek már ezek a kifejezések, amelyek rendszerint rengeteg bosszúságot hoznak magukkal a vasúti utazóközönség számára. Ami azonban az utasoknak csupán némi kellemetlenség, az az áldozat hozzátartózóinak szomorú tragédia, az érintett vonat személyzetének, s különösen a mozdonyvezetőnek pedig komoly lelki trauma.
Gyógyszerkereső
Olvasd el aktuális cikkeinket!
Infarktusszerű fájdalmat okozhat a reflux – Mutatjuk, hogyan előzheted meg a kellemetlen panaszokat
Minden harmadik ember találkozhat refluxos tünetekkel az ünnepi időszakban. Ha ugyanis későn ülünk asztalhoz, sok zsíros-olajos, fűszeres ételt, csokoládét, szaloncukrot eszünk és szénsavas italt vagy alkoholt fogyasztunk mellé, az fokozza a gyomorsavtermelést és a savas visszaáramlást.
Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, legfeljebb keleten, délkeleten kisebb körzetekben lehet szakadozás. Szitálás előfordulhat. Délutántól a Dunántúlon nagyobb területen, míg északkeleten csak néhol, és kis mennyiségben fordulhat elő eső. A keleties szél gyenge, mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő este 0, +6 fok valószínű. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.