Baljós jel, ha ugyanazon őrlődünk

A poszttraumás stressz betegség (PTSD) kezelésére olyan szereket használnak, amelyek ugyan nagyon hatékonyak, de erős pszichedelikus mellékhatásaik vannak. A zavartalan álommal töltött éjszakák eléréséhez talán van nyugodtabb útvonal is annál, mint ami különös látomásokon át vezet. A DARPA igyekszik megtalálni.

Régebben a poszttraumás stressz miatt kialakuló pszichés rendellenességet katonai betegségnek tartották. Mára azonban világossá vált, hogy a civil életnek is vannak olyan veszélyei, amelyek PTSD-hez vezethetnek. Magyarországon többek között a Semmelweis Egyetemen végeznek kutatásokat ezen a területen. Perczel Forintos Dóra , a Klinikai Pszichológia Tanszék vezetője szerint a traumás stresszt általában olyan esemény váltja ki, mely során életünket veszélyben érezzük, a PTSD pedig ezt követően alakulhat ki. Felméréseikből kiderült, hogy ilyen jellegű problémákkal szembesültek a vörösiszap katasztrófát átélők, de elég volt a kiváltásához egy váratlanul nagy havazás is.

PTSD
A PTSD nem katonai betegség, a civileket is kínozhatja egy életen át. Fotó: iStock

A professzor az egyetem híroldalán kifejtette : fontos beszélni az átéltekről, ez ugyanis segít az elfogadásban és az azt követő feldolgozásban. Magyarországon a múltbéli társadalmi traumák feldolgozatlanok, sokan érzik azt, hogy igazságérzetük nem áll helyre, amíg nem beszélik ki veszteségüket, ezzel pedig nem fejtik fel a pszichés zavar okát. Ha valaki elakad a tagadás fázisában és arra koncentrál, hogy ami vele történt, mennyire igazságtalan, kialakulhat a poszttraumás megkeseredés, aminek jele, hogy akár élete végéig ugyanazon őrlődik, és nem kér segítséget. A feldolgozás azért is fontos, mert ha ez nem történik meg, annak transzgenerációs hatása lehet, vagyis az érintett gyermeke, unokája is szoronghat, de akár éveken át rémálmok is gyötörhetik. Magyarországon ezzel a problémával egyelőre kevesen foglalkoznak, így a szakember szerint a PTSD előfordulási arányát sem ismerjük.

Kaszrált varázsgomba és ecstasy

Az Egyesült Államokban azonban a PTSD fontos pszichés betegségnek számít, ami először a vietnámi háborúból hazatérő katonák sorsa állított reflektorfénybe. A védelemért felelős illetékesek is komolyan veszik ezt a problémát, hiszen harcképtelenné teheti katonákat, vagy megakadályozhatja a társadalomba való visszailleszkedésüket. Ezért nem csoda, hogy a fejlett védelmi kutatásokkal foglalkozó kormányügynökség, a DARPA tett bejelentést a PTSD -ről. Új programja arra törekszik, hogy eltávolítsa a bosszantó hallucinációs mellékhatásokat az olyan új pszichedelikus gyógyszerekből, mint az ecstasy orvosi megfelelője az MDMA és a varázsgombábákból származó pszilocibin. A program jelenleg kutatási javaslatokat gyűjt össze, amelyek a PTSD és a depresszióra innovatív gyógyszeres kezelését teszi lehetővé, de a jelenlegi pszichedelikus gyógyszerek "kiszámíthatatlan következményei" nélkül.

A Focused Pharma projekt menedzsere a DARPA-nál Tristan McClure-Begley szerint az a céljuk, hogy megértsék a jelenleg hatékony gyógyszerek mögötti neurokémiai mechanizmust. A projekt végén szeretnének előállni egy olyan tablettával, amely a PTSD vagy a depresszió kezelésére alkalmas katonai egészségügyi környezetben, de nincsenek akut pszichedelikus hatásaik.

A projekt szakértői nem szívesen beszélnek konkrét vegyületekről, hanem azt említik meg, hogy bizonyos ellenőrzött gyógyszerek ígéretes eredményeket mutattak olyan neuropszichiátriai állapotok kezelésében, mint a krónikus alkoholfüggőség, a poszttraumás stressz és kezelésrezisztens depresszió. A bejelentést elemző New Atlas magazin szerint nyilvánvalónak tűnik, hogy a DARPA egyre növekvő számú kutatásra utal, amely szerint az MDMA és a pszilocibin hatásosak számos mentális egészségi állapot kezelésében.

Négy évet kaptak

Az ügynökség terve pedig több olyan kutatási projekt indítása, amelyek azt elemeznék, hogy a korábbi vizsgálatok során észlelt jótékony mentális változások elválaszthatók-e e gyógyszerek akut hallucinációs hatásaitól. A siker eléréséhez négy évük van, akkorra kellene egy új gyógyszert kifejleszteni, amely már készen áll az FDA (amerikai gyógyszerhatóság) gyógyszervizsgálataira , beleértve a humán klinikai vizsgálatokat is.

A magyar orvosok adatai szerint tízből hárman találkoznak valamilyen traumatikus eseménnyel életük során, de csak 10-15 százalékuknál alakul ki poszttraumás stressz. Egy amerikai kutatás viszont, amely háborús konfliktusokat megjárt veteránok adatait elemezte, azt mutatta ki, hogy közöttük az érintettek aránya 20-30 százalékos is lehet, azaz a tényleges traumát elszenvedettek körében a betegség kialakulásának esélye még magasabb. Ebből már le lehet vonni a következtetést, hogy a szörnyű traumák vagy a traumatikus események ismétlődése, amire egy harci övezetben elég nagy az esély, mélyebb következményeket von maga után. Részletek!

Az az alapfeltételezésük, hogy a célkeresztjükben lévő pszichedelikus hatóanyagok (például a pszilocibin és az MDMA ) feltételezetten "káros neurológiai hatásai" alapvetően nem kapcsolódnak a szerek hatékonyságához. Ezt szerintük az a számos kutatás sugallja, amelyeket ezekkel az anyagokkal végeztek. A DARPA rámutatott, hogy ezek a pszichedelikus szerek nagyon specifikus szerotonin receptorokat érintve befolyásolják az idegrendszert, s ezt az utat kihasználva próbálják ugyanazt a jótékony hatást elérni, de túlnyomórészt akut pszichoaktív tapasztalatok nélkül. Jelenleg azonban nem lehet tudni biztosan, hogy nem az adja-e a pszichedelikus gyógyszerek hatásosságát, amit a DARPA "káros idegrendszeri mellékhatásként" jelöl meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Általában derült lesz az ég, de a Dunántúlon délnyugat felől növekszik a felhőzet. Nyugaton, délnyugaton előfordulhatnak erősen felhős vagy borult körzetek, időszakok, arrafelé hajnaltól kisebb csapadék is kialakulhat, néhol akár átmeneti lefagyás sem kizárt. Az ország túlnyomó részén viszont száraz marad az idő. Helyenként párássá válhat a levegő, főleg az Alföldön foltokban köd is képződhet. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!