Mosolygás közben öregebbnek tűnünk

A boldog, mosolygós arcokat a legtöbb ember a fiatalsággal köti össze - úgy tűnik, tévesen. Az alábbi új kutatás eredménye garantáltan az arcára fagyasztja majd a mosolyt.

A különböző fogrém- és rúzsreklámok általában azzal az üzenettel próbálják meg eladni terméküket, hogy mosolyogjunk minél többet, hiszen a széles mosolytól nemcsak vonzóbbnak és barátságosabbnak tűnünk majd, hanem meg is fiatalodunk. Nos, amíg az első két állítás valószínűleg igaz, addig egy friss tanulmány szerint a mosolygás inkább öregíti az embert.

A Psychonomic Bulletin és Review folyóiratban megjelent kutatásban a tudósok arra kérték önkénteseiket, hogy saccolják meg különböző fényképeken lévő emberek életkorát. A fotókon egyaránt voltak mosolygós , közömbös és meglepett arcot vágó nők és férfiak is.

A folyamatos mosolygás akár stresszessé is teheti, a nap végére pedig teljesen kimerítheti az embert. Korábbi cikkünkből további információkat tudhat meg arról, mikor érdemes és mikor nem mosolyra húzni a szánkat.

Mivel az emberek a mosolygást szeretik a boldogsággal, a pozitív értékekkel és a fiatalsággal összekötni, a tanulmány szerzői arra szerettek volna rájönni, hogy egy mosolygó arcot valóban fiatalabbnak gondolunk-e valódi koránál. Az eredmény meglepő lett.

A mosolygás öregít?

Az önkéntesek azokat az embereket, akik mosolyogtak a képeken átlagosan két évvel gondolták idősebbnek azoknál, akik közömbös arcot vágtak. Azokat az embereket tippelték a legfiatalabbnak, akik csodálkozó arcot vágtak. A kutatók szerint ez azért lehet, mert míg mosolygás során sokkal hangsúlyosabbá válnak a szemünk körüli ráncok, ha meglepett arcot vágunk, bőrünk kisimul.

Mosolygás során sokkal hangsúlyosabbá válnak a szemünk körüli ráncok
Mosolygás során sokkal hangsúlyosabbá válnak a szemünk körüli ráncok

Még mielőtt mindenki azonnal nekiállna profilképet cserélni a közösségi médián, fontos megjegyeznünk, hogy egy 2012-es tanulmány pont ennek az ellenkezőjét állapította meg: akkor azt mutatták ki, hogy a boldog arckifejezésű emberek tűnnek fiatalabbnak, szemben a közömbös arcúakkal.

Mel Goodale, a Psychonomic Bulletin és Review folyóiratban megjelent tanulmány egyik társszerzője egyébként így nyilatkozott a témáról: "Nem gondolom úgy, hogy tanácsot kellene adnom azoknak, akik fiatalabbnak szeretnének tűnni. A kutatásban egyébként is csak 1-2 évvel gondolták idősebbnek az alanyokat. Sok olyan helyzet van az életben, amikor fontosabb, hogy barátságosnak és boldognak tűnjünk még akkor is, ha ezzel talán kicsit idősebbnek látszunk."

Forrás: Health.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!