Koronavírus Maszk
Koronavírus: sokan már nem hordanak maszkot, és ez baj
A múlt héten hivatalosan megszűnt a veszélyhelyzet Magyarországon, a szakemberek azonban nem győzik hangsúlyozni, hogy ez nem a járvány végét jelenti. Az egyéni védekezésnek talán most az eddigieknél is nagyobb szerepe lenne, ennek ellenére sokan már nem veszik komolyan a koronavírussal kapcsolatos ajánlásokat.
Koronavírus: már nincs veszélyhelyzet itthon
Hivatalosan is véget ért a koronavírus-járvány miatt még márciusban kihirdetett veszélyhelyzet Magyarországon. A Magyar Közlönyben tegnap éjjel közzétett rendeletek értelmében mától már szinte teljesen visszatérthet az élet a korábban megszokott kerékvágásba.
Merkely: a maszk viselése még mindig fontos
Bár Magyarországon már lecsengőben van a koronavírus-járvány és hamarosan a veszélyhelyzet is megszűnik, zárt térben még mindig fontos, hogy maszkot viseljünk - figyelmeztetett Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora, aki egyben a klinikai járványelemző munkacsoport vezetője is.
Koronavírus: otthon is maszkot kellene hordani?
Mostanra hozzászoktunk, hogy csak maszkkal a zsebünkben lépünk ki az utcára, sok helyen ugyanis - a koronavírus elleni védekezés részeként - el kell takarnunk a szánkat, orrunkat. Otthon azonban senkinek sem jutna eszébe ezt a kis "kiegészítőt" viselni, pedig egy friss kutatás szerint óriási előnye van.
Gyógyszerkereső
Olvasd el aktuális cikkeinket!
Sokan az öregedés velejárójának hiszik, pedig kognitív hanyatlást jelezhet ez a változás
Régóta ismert, hogy a testmozgás kedvezően hat az agy működésére. Egy friss tanulmány szerint ugyanakkor arra is rávilágít, hogy az összefüggés fordítva is igaz: az aktív életmód fenntartásához egészséges agyműködésre van szükség.
Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.