Koronavírus: már nincs veszélyhelyzet itthon

Hivatalosan is véget ért a koronavírus-járvány miatt még márciusban kihirdetett veszélyhelyzet Magyarországon. A Magyar Közlönyben tegnap éjjel közzétett rendeletek értelmében mától már szinte teljesen visszatérthet az élet a korábban megszokott kerékvágásba.

Ahogy már olvashatták a HáziPatika.com -on, kedden elfogadta az Országgyűlés a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényt, és ezzel egy időben jóváhagyták az átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló jogszabályt is. Mától tehát hivatalosan is véget ért a veszélyhelyzet, és helyét az úgynevezett egészségügyi válsághelyzet vette át. A készültség szükségességét 3 havonta vizsgálják majd felül, de alapvetően 6 hónapig lehet érvényben, hacsak a kormány meg nem hosszabbítja a hatályát.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus maszk
A maszkot még nem dobhatjuk el, az továbbra is kötelező minden 6 év felettinek.Fotó: Getty Images

A maszk még kötelező, az idősáv megszűnt

Egyes védelmi intézkedéseket azonban továbbra is fenntartanak az új típusú koronavírus elleni védekezés jegyében. Így még mindig kötelező maszkot, vagy az orr és a száj eltakarására alkalmas egyéb eszközt viselni a tömegközlekedési eszközökön és vásárlás közben - azonban csak 6 év felett. Emellett a vendéglátóegységekben dolgozóknak is el kell takarniuk az arcukat a belső helyiségekben.

Koronavírus: 24 magyar áldozatnak nem volt alapbetegsége - a részletekért kattintson ide!

Megemlítik továbbá, hogy belső és külső helyszínen egyaránt megtarthatóak a zenés, táncos rendezvények, amennyiben a jelenlévők száma - az ott foglalkoztatott személyekkel együtt - nem haladja meg az 500 főt. A koronavírus elleni védekezés jegyében korábban bevezetett, időseknek fenntartott váráslási idősávról azonban nem esik szó a rendeletben, így ezt valószínűleg megszűntnek tekinthetjük. Ennek értelmében mától már nemcsak a 65 év felettiek, hanem bármely korosztály vásárolhat az élelmiszerüzletetekben, a drogériákban, a piacokon és a gyógyszertárakban 9 és 12 óra között.

Átmeneti szabályok

A rendeletben egy külön fejezetet szántak a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályoknak. Az egyik, sokakat érintő rendelkezés szerint 2020. augusztus 31-éig bármely munkáltató szervezhet napközbeni felügyeletet a nála dolgozó szülők gyermekeinek. A lehetőséget a 20 hetesnél idősebb, ám 14 évnél fiatalabb gyermekek esetében lehet igénybe venni, munkanapokon 6 és 18 óra között.

A döntések között megemlítik továbbá, hogy a koronavírus elleni védekezés jelenlegi szakaszában, tehát az egészségügyi válsághelyzet során az országos tisztifőorvos átmenetileg módosíthatja az alapellátás körzethatárait, a járó-, illetve a fekvőbeteg-szakellátáson belül a tevékenységek szakmai megoszlását, az ellátási területek határait, a betegbeutalás rendjét, valamint a fekvőbeteg-gyógyintézetek ágyszámát is.

Bár egyre több repülőjárat indul újra, sokan ódzkodnak a tömegben utazás gondolatától is. Szerencsére akár pár óra alatt is elérhető pár olyan helyszín, ahol érdemes lehet kikapcsolódni. A részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.