Koronavírus Haláleset
Koronavírus: ennyi áldozatot szedett a BKV-nál
Egyelőre nincs helye a türelmetlenkedésnek, bármilyen nehéz, még ki kell tartani - írta közösségi oldalán Karácsony Gergely főpolgármester annak kapcsán, hogy szerda délben egy percre leállt a közösségi közlekedés Budapesten, ezzel emlékeztek meg ugyanis a koronavírus-járvány áldozatairól. Közben a Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (BKV Zrt.) elárulta, eddig hány dolgozójukat veszítették el a járvány miatt.
A koronavírus-járvány ennyi többlethalálozásért felelős
A korábbi évek átlagaihoz képest 2020-ban 8331-gyel nőtt a halálozás Magyarországon. Az Európai Unió (EU) 27 tagállama közül csak 5 országban volt arányaiban ennél alacsonyabb a többlethalálozás tavaly - ismertette mondta Vukovich Gabriella, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöke.
COVID-19-ben halt meg a kétszeres Guinness-rekorder
Elhunyt Sir Tom Moore, a brit hadsereg veteránja, aki tavaly csaknem 33 millió fontot gyűjtött a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) számára a koronavírus-járvány elleni küzdelemre. A 101 éves férfi halálát a koronavírus-fertőzés miatt kialakult COVID-19 betegség okozta.
Gyógyszerkereső
A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.