Koronavírus: ennyi áldozatot szedett a BKV-nál

Egyelőre nincs helye a türelmetlenkedésnek, bármilyen nehéz, még ki kell tartani - írta közösségi oldalán Karácsony Gergely főpolgármester annak kapcsán, hogy szerda délben egy percre leállt a közösségi közlekedés Budapesten, ezzel emlékeztek meg ugyanis a koronavírus-járvány áldozatairól. Közben a Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (BKV Zrt.) elárulta, eddig hány dolgozójukat veszítették el a járvány miatt.

Koronavírus: ezért baj, hogy a brit mutáns terjed itthon - kattintson!

"Az utóbbi napok súlyos számai fájdalmasan marnak az ember lelkébe, főleg, hogy tudjuk, a statisztikák mögött emberi életek vannak. Szülők, testvérek, gyermekek, barátok, rokonok, kollégák, ismerősök" - fogalmazott a főpolgármester. Azt írta, az egyperces néma csönd nem mulasztja el a gyászolók fájdalmát, nem hozza vissza azokat, akik elmentek, de emlékeztet mindenkit arra, hogy bármilyen nehéz is, még ki kell tartanunk. Az egyperces csönd emellett Karácsony szerint arra is emlékeztet, hogy hálával tartozunk azoknak, akik most is erejüket megfeszítve küzdenek a koronavírus -fertőzöttek életéért.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus járványhelyzet,
A járművezetők fokozottan veszélyeztetettek. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Soha nem látott kihívások

A BKV közlése szerint a koronavírus-járvány jelenlegi, harmadik hulláma soha nem látott kihívások elé állítja a társaságot. Jelenleg több mint ötszáz BKV-munkavállaló van karanténban, kilenc dolgozó pedig életét vesztette a fertőzés következtében. "Ez személyes tragédiát jelent a családoknak és vállalatunknak egyaránt" - közölték. Kiemelték ugyanakkor, hogy a nehézségek ellenére a stabil üzemeltetés még fenntartható, a betegségen átesett dolgozók ugyanis folyamatosan állnak vissza a munkába.

Hamarosan oltják a járművezetőket

A cég vezetése megjegyezte, tisztában vannak azzal, hogy a vállalatnál dolgozók jelentős része fokozottan veszélyeztetett, ugyanis nap mint nap nagy tömeggel találkoznak. Épp ezért lépéseket tettek azért, hogy a társaság dolgozóinak minél hamarabb biztosíthassák az új típusú koronavírus elleni védőoltást. Az országos tisztifőorvos, Müller Cecília szerdán jelentette be , hogy megkezdődik az úgynevezett kritikus infrastruktúrában dolgozók, mások mellett a tömegközlekedési szolgáltató vállalatok munkatársainak beoltása is. A járműveket egyébként naponta fertőtlenítik, a járművezetőknek pedig biztosítják a védőfelszereléseket és a védekezéshez szükséges eszközöket.

Koronavírus: duplán mutálódott variáns bukkant fel - olvassa el a részleteket!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.