Hüvelyszárazság
Betegségleírások
A változókor látható és láthatatlan tünetei (x)
Változókor. Már maga a szó is ijesztően hangzik. Előre rettegünk tőle, szenvedünk a tüneteitől, a problémáinkról pedig nem szívesen beszélünk - bár a panaszaink sokszor elég látványosak. Mindennek azonban nem kötelező így lennie! A változókor ma már nem tabu, bátran beszélhetünk róla sőt, segítséget is kérhetünk. Egy kis tudatossággal pedig mi magunk is sokat tehetünk azért, hogy ezt az életszakaszt panaszok és problémák nélkül éljük meg.
50 felett: mi történik odalent? (x)
Sokáig azt gondoltam, hogy a változókor beköszöntével nem csak a fájdalmas menstruációnak inthetek majd végre búcsút, de magam mögött hagyhatom az időközönként vissza-visszatérő hüvelyfertőzéseket is. Nos, ma már tudom, hogy nem is gondolhattam volna rosszabbul. Az igazi intim pokol csak 50 felett köszöntött be életembe, ám szerencsére ma már van segítségem a problémámra.
Boldog nők 50 felett (x)
Hiába hagytuk magunk mögött az ötvenet, az élet nem áll meg, sőt! Klisének hangzik, pedig igaz: minden életkornak megvannak a maga szépségei és kihívásai, a mi feladatunk csak az, hogy bátrak legyünk, ne féljük nyitni a világra - és ha szükségünk van rá, merjünk és akarjunk segítséget kérni.
Gyógyszerkereső
Kérdések - válaszok
Hány éves kortól kezdődhet a változókor? Mik a előjelei?
Amikor kezdtem a pályám, még 60 év körül kezdődött, ma ez a 40-es évekre tolódott előre. A közismert hőhullámon kívül inkább a hüvelyszárazság, libidó-, bőr - és hajproblémák a legkínzóbbak.
Egy ideje közösülés után - néha napokig - égő, viszkető érzést, hüvelyszárazságot tapasztalok. Két hete felfáztam, két-h...
Természetesen lehet, mert panaszai húgyhólyaggyulladásra utalnak. Javasolt panasz esetén vizelet bakteriológiai vizsgálata és szükség esetén felmerülhet partnerénél is urológiai kivizsgálás.
22 éves egyetemista nő vagyok. Négy éve boldog párkapcsolatban élek, immár a vőlegényemmel. A korábban használt óvszer h...
Nem gondolnám, hogy egy allergia 15 perc alatt megszűnne. Inkább arra gondolok, hogy valami kozmetikum (tisztálkodószer) váltás lehet a hátterében, azaz szárazabb a nyálkahártya.
Olvasd el aktuális cikkeinket!
A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.