Gyermekkori Védőoltások
Félmilliárd gyerek oltására kér pénzt a vakcinaszövetség
Kilencmilliárd dollár (közel 3,4 ezer milliárd forint) támogatásra van szüksége a kormányoktól és alapítványoktól a Gavi globális vakcinaszövetségnek, hogy öt éven keresztül oltási kampányokat szervezhessen a világ legszegényebb gyerekei számára.
Tényleg ismételni kell a gyermekkori oltásokat?
Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a gyermekkori oltásokkal gondoskodtunk az életre szóló védettségünkről. De sajnos ez nem mindig igaz, bizonyos betegségekkel szemben ugyanis az idő múlásával ismét sebezhetővé válunk. Segítünk eligazodni az útvesztőben.
Veszélyes tévhitet cáfol a gyerekorvos
Ha valaki a koronavírus terjedése miatt tavasszal elhalasztotta gyermeke védőoltásának beadatását, azt érdemes még a tanév megkezdése előtt pótolnia - figyelmeztet a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke. Nem kell attól sem tartani, hogy az oltások legyengítik a szervezetet, ezáltal veszélyt jelentenének a járvány második hullámában.
"Jobb a drága oltás, mint a fertőzés terheit viselni"
Az iskolakezdés kapcsán egy súlyos megbetegedést okozó, ugyanakkor védőoltással megelőzhető fertőzésre figyelmeztetnek szakemberek. Bár az invazív meningococcus betegség itthon csupán néhány tucat esetben fordul elő évente, az érintett gyermekek gyógyulási esélyei igen borúsak.
Gyógyszerkereső
A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.