
Férfi Meddőség





Ettől várják, hogy több gyerek szülessen
Hivatalosan is új fronton indított harcot a kormány a népességfogyás ellen. A meddőségi kezelések, szűrések és gyógyszerek ingyenessé tételétől, valamint a meddőségi klinikák egy részének államosításától várják, hogy több gyermek szülessen Magyarországon.



Kórházak fognak össze a meddő férfiakért
Magyarországon minden hetedik nemzőképes korú pár küzd meddőséggel, és bár szinte minden esetben a nőt sejtik a probléma hátterében, egyre nagyobb arányban jelentkeznek a férfiaknál is a teherbeesést gátló tényezők. A jövő évtől ezért kifejezetten a férfiakat célzó, ingyenes meddőségi szűrőprogram indul.


Gyógyszerkereső
Főleg a keleti területeken zártabb maradhat a felhőzet, amely nyugat felé haladva szakadozik, gomolyosodik, néhány órás napsütés főleg a nyugati tájakon valószínű. Többfelé várható eső, zápor, zivatar, utóbbiakra délután elsősorban a Dunántúlon kell számítani. A keleti, délkeleti szél az ország keleti felén megélénkül, zivatarok környezetében átmenetileg erős lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20 és 25 fok között alakul. Késő estére 17 fok köré hűl le a levegő. Kettős fronthatás okozhat ma problémákat az arra érzékenyeknél.