Covid-19
Koronavírus: így rombolja maradandóan a szerveinket
Arra már fény derült, hogy a SARS-CoV-2 koronavírus által okozott fertőzés sokkal veszélyesebb, mint a nátha, még akkor is, ha nincsenek érzékelhető tünetei. De ha kifejlődik a COVID-19 betegség, annak már hosszútávú következményei is lehetnek a szerveink károsodása miatt. Mitől kell leginkább tartanunk?
"A daganatos betegek két tűz közé kerültek"
Az új koronavírus okozta járványhelyzetben is kellő figyelmet kell fordítani az emlőrák korai felismerésére. Ha ugyanis nem kezdődik meg időben a kezelés, úgy a betegség nagyobb veszélyt jelenthet a beteg életére nézve, mint akár a koronavírus-fertőzés - hangsúlyozzák onkológus szakorvosok és betegszervezetek.
Koronavírus: a napozással is óvatosnak kell lenni
A koronavírus miatt idén nagyon sokan hosszú hetekig alig mentek szabad levegőre, így kevesebb napfény is érte a bőrüket. Emiatt viszont nincsenek felkészülve a napozásra, hamarabb leéghetnek, ami növeli a bőrdaganatok kialakulásának kockázatát.
Koronavírus: így készítheti ki az idegrendszert
A koronavírus-fertőzéssel egyes betegeknél különféle és eltérően súlyos neurológiai tünetek jelentkeznek. Az orvosok azonban még nem tudják, hogy ezeket közvetlenül a vírus okozza, vagy a szervezet fertőzésre adott reakciójának következményeként alakulnak ki.
Koronavírus: minden fontos a vakcinafejlesztésről
A vakcinafejlesztés lassú és drága folyamat. Egy olyan járvány esetében azonban, mint amit most az új koronavírus okozott, elfogadható a folyamat felgyorsítása és a magasabb pénzügyi kockázat, hiszen a pandémia miatti korlátozások fennmaradása is hatalmas károkat okoz mind a gazdaság, mind a társadalom számára. Infografikánk a fejlesztésekről ad áttekintést.
Kapcsolódó videók
Gyakori kérdések a COVID-19 elleni emlékeztető oltásokról
A COVID-19 elleni emlékeztető oltások fontos szerepet töltenek be a járvány elleni védekezésben. Az oltások kapcsán azonban többféle kérdés is felmerülhet a lakosság körében. Lássuk, melyek a leggyakoribbak.

Tünetek, amelyek COVID-19-re utalnak
Milyen panaszok fellépése esetén gyanakodjunk koronavírus-fertőzésre? Mitől függ, hogy kinél válik súlyos lefolyásúvá a COVID-19? A témával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat Dr. Várdi Visy Katalin tüdőgyógyász főorvos foglalta össze.

Koronavírus: így működnek az oltások
Világszerte elkezdődött az emberek beoltása az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen. Mit várhatunk a vakcináktól? Kell-e aggódni az esetleges mellékhatások miatt? Minderről dr. Várdi Visy Katalin tüdőgyógyász főorvos foglalta össze a legfőbb tudnivalókat.

Így terjed a koronavírus
Megfelelő óvintézkedések nélkül az új koronavírus okozta megbetegedések száma rövid idő alatt ugrászerűen megugorhat. Mindez pedig komoly terhet róna az egészségügyi ellátórendszerre.

Hogyan zajlik a koronavírus-tesztelés?
Az új típusú koronavírus-fertőzés kimutatására többféle vizsgálatot is alkalmaznak. Dr. Várdi Visy Katalin tüdőgyógyász, szomnológus, rehabilitátor az egyes módszerek közötti különbséget, illetve azok jelentőségét foglalta össze.

Beteghang: "a bizonytalanság rosszabb volt, mint a COVID"
Török Ádám videós újságíró is egyike azon emberek rohamosan növekvő táborának, akiket megbetegített Magyarországon az új típusú koronavírus-fertőzés. Őszintén mesélt tapasztalatairól a vele készült interjúban, beleértve a COVID-19 miatt átélt testi panaszokat, illetve a házi karanténnal kapcsolatos viszontagságokat.

Mi az a COVID-bullying?
A pandémia beköszöntével újabb elemmel bővült a kortárs bántalmazás a gyermekközösségekben: társaik kiközösítik, csúfolják azokat a gyerekeket, akik koronavírus-fertőzésen esetek át. Hogyan lehet úgy a szülők, mint a tanárok, nevelők részéről fellépni a jelenség ellen? A témáról dr. Tanyi Zsuzsanna gyermekpszichológus foglalta össze a legfontosabb tudnivalókat.

Hogyan lehet biztonságos a karácsony?
Idén karácsonykor muszáj figyelmet fordítanunk a koronavírus elleni védekezésre. Mit tehetünk annak érdekében, hogy a szeretteinkkel való találkozás során minél kisebb legyen a fertőzés kockázata? A témáról dr. Várdi Katalin tüdőgyógyász főorvos foglalta össze a legfontosabb tudnivalókat.

Mit mutatnak meg a koronavírustesztek?
Mára több tesztelési eljárás is elérhető az új típusú koronavírus-fertőzés kimutatására. Hogy ezek között pontosan mi a különbség, mennyiben tér el egymástól a működésük, arról dr. Várdi Katalin tüdőgyógyász főorvos foglalta össze a legalapvetőbb tudnivalókat.

Gyógyszerkereső
A Dunántúlon a szakadozott, átmenetileg csökkenő felhőzet mellett hosszabb-rövidebb napos időszakokra lehet számítani, kisebb csapadék eleinte legfeljebb nyugaton, kevés helyen fordulhat elő. Keletebbre derült, napos, száraz idő ígérkezik. Estétől délnyugat felől vastagabb, összefüggőbb felhőtakaró érkezik, a Dunántúlon és a középső országrészben egyre nagyobb területen beborul az ég, ekkortól délen és a középső országrészben helyenként már számítani lehet kisebb esőre, záporra. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 13 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.